Jégkorong: Galló Vilmos két év után újra a válogatottban!

Vágólapra másolva!
2021.11.09. 20:55
Galló Vilmos legutóbb 2019 novemberében, a lengyelországi tornán lépett jégre a magyar jégkorong-válogatott színeiben, azóta eltelt két év, hogy nem láthattuk a nemzeti csapatban. Most viszont itt van és hazai közönség előtt játszhat a Sárközy Tamás-emléktornán.  

Galló Vilmos maga is alig emlékszik már, hogy mikor szerepelt legutóbb a magyar válogatottban. Bár a nyáron nagyon készült arra, hogy ott lesz Rigában az olimpiai selejtezőn, végül mononukleózis-fertőzése megakadályozta ebben, s kénytelen volt tévén követni a mérkőzéseket. Videónkban beszél arról is, hogyan látta kívülről a társak teljesítményét, akiktől azért ennyi idő távlatában kapott némi zrikát az öltözőben. Viszont hiába telt el két év az utolsó találkozója óta, mindenkit megismert – s a humora is a régi.

A mononukleózis-fertőzés pedig már a múlté, az emiatt elvesztett kilenc kilót is sikerült visszaszednie, habár a nyári alapozás hiányát a klubidényben még megérezte. Ráadásul most dolgozik először együtt Sean Simpsonnal, így az általa kialakított játékszisztémát is meg kell még tanulnia. De kétség sem férhet hozzá, nagyon várja már, hogy hazai közönség előtt újra magára ölthesse a címeres mezt.

A Sárközy Tamás-emléktorna programja
November 11., csütörtök
19.00:
Magyarország–Olaszország
November 12., péntek
15.00:
Olaszország–Ukrajna
November 13., szombat,
16.00:
Magyarország–Ukrajna

A FÉRFI JÉGKORONG-VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:Rajna Miklós (UTE), Hetényi Zoltán (DEAC), Arany Gergely (FTC)
Védők:Macaulay Scott (MAC), Szirányi Bence (DVTK), Garát Zsombor (MAC), Horváth Milán (Fehérvár), Pozsgai Tamás (MAC), Kiss Dániel (UTE), Kiss Roland (DVTK), Tóth Gergely (MAC)
Csatárok:Sebők Balázs (Ilves Tampere, finn), Galló Vilmos (Lulea HF, svéd), Erdély Csanád (Fehérvár), Csányi Karol (Zvolen, szlovák), Sofron István (Csíkszereda), Vincze Péter (Gyergyói HK, romániai), Nagy Gergő (FTC), Magosi Bálint (Fehérvár), Nagy Krisztián (SaPKo, finn), Tóth Richárd (MAC HKB Újbuda), Szita Donát (Rungsted Seier Capital, dán), Mihály Ákos (Fehérvár), Rasmus Kulmala (FTC)

Legfrissebb hírek

Bennmaradás, katarzis nélkül – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
2025.05.21. 06:38

Olvasóink szerint Bálizs Bence volt a mieink legjobbja

Jégkorong
2025.05.20. 19:23

Értékelje a magyar válogatott játékosainak a vb-n nyújtott teljesítményét!

Jégkorong
2025.05.19. 22:57

Norvégiától kikapott, de még benn maradhat a magyar válogatott

Jégkorong
2025.05.19. 22:30

Hétfőn Norvégia ellen kiharcolhatja az elitben maradást a magyar jégkorong-válogatott

Jégkorong
2025.05.19. 13:15

Ez csúnya volt, tízzel kaptunk ki a vb-ezüstérmestől

Jégkorong
2025.05.18. 23:00

Majoross Gergely: A csapat játéka addig sem nézett ki jól, ameddig az eredmény igen

Jégkorong
2025.05.16. 20:16

Hiába a jó kezdés, súlyos verésbe szaladt bele Dánia ellen a magyar válogatott

Jégkorong
2025.05.16. 18:50
Ezek is érdekelhetik