Erste Liga: 9 meccses eltiltást kapott a brassói „kukadémon”

Vágólapra másolva!
2021.11.30. 10:59
null
Dühroham felsőfokon Hunt előadásában...
A hazai bázisú nemzetközi jégkorongbajnokság (Erste Liga) vasárnapi játéknapján a Brassó kanadai támadója, Garet Hunt emlékezetes balhét produkált, amikor a Csíkszereda elleni mérkőzésen a második harmad végén összeverekedett a nála másfél fejjel magasabb Láday Tamással, majd a közönségnek mutogatott, a játékvezetőkkel is balhézott, végezetül pedig egy szeméttárolót dobott a játéktérre. Az Erste Liga fegyelmi bizottsága alaposan megbüntette.

A Brasov Wolves kanadai légiósa, Garet Hunt vasárnap, a Csíkszereda elleni bajnoki második harmadának végén összeverekedett a nála másfél fejjel magasabb Láday Tamással, majd az őket szétválasztani igyekvő játékvezetőkkel is balhézott, végül, miután sikerült kitessékelni a jégről, a kispadról egy kukát hajított a pályára.

Az Erste Liga fegyelmi bizottsága hétfői ülésén megállapította, hogy Hunt a viselkedésével három súlyos szabálytalanságot is elkövetett, ezért úgy döntött, hogy összesen kilenc, azaz 9 (!) mérkőzésre szóló eltiltással büntették, ami azt jelenti, hogy legközelebb majd január 10-én, az UNI Győr ETO HC ellen léphet pályára.

A vasárnap délutáni meccs kapcsán az Erste Liga fegyelmi bizottsága az egyaránt fejre, nyakra irányuló ütésért kiállított Albert Zagidulin és Molnár Zoltán esetében 3, illetve 2 mérkőzésre szóló eltiltással büntetett.

HUNT ESETE VIDEÓN

Legfrissebb hírek

Mindkét vendégcsapat örülhetett az Erste Ligában

Jégkorong
22 órája

Erste Liga: az Újpest kiütötte a sereghajtót

Jégkorong
2025.10.18. 20:47

Erste Liga: kilencgólos meccsen verte a DVTK a Dunaújvárost

Jégkorong
2025.10.17. 21:10

Jégkorong KK: a Gyergyó szeretne otthonában továbbjutni

Jégkorong
2025.10.13. 17:34

Erste Liga: tovább szárnyal a Gyergyó, Erdélyben nem megy a magyaroknak

Jégkorong
2025.10.12. 18:21

Továbbra is hibátlan a Gyergyó az Erste Ligában

Jégkorong
2025.10.10. 20:08

Pink October az Erste Ligában az emlőrák megelőzéséért

Jégkorong
2025.10.08. 19:49

Erste Liga: egy harmadig bírta a Dunaújváros, hétig jutott a DEAC

Jégkorong
2025.10.05. 17:23
Ezek is érdekelhetik