Jégkorong: Szégyelljük magunkat! Teljesen elvesztettük a fonalat – Stipsicz Bence
„Mindenki nevében mondhatom, szégyelljük magunkat! Szégyelljük magunkat, hogy emberek pénzt kifizettek azért, hogy eljöjjenek ide minket biztatni, mi meg ilyen harmadik harmadot produkáltunk. Teljesen elvesztettük a fonalat, képtelenek voltunk bármi értelmeset csinálni” – utalt arra Stipsicz Bence, hogy a lettek elleni meccs utolsó tíz percében sorra kapták a gólokat, s hiába védekeztek hősiesen az első harmadban, s játszottak egy kiváló második harmadot, 9–0-ra kikaptak a világ élvonalába tartozó ellenfelüktől.
„Azt beszéltük a második harmad után, hogy valami nagyon nagy dolgot tudunk véghez vinni. Pontosan az ellenkezőjét tettük ennek. Leromboltuk az egészet, amit felépítettünk. Rettenetesen szégyelljük magunkat! Vasárnap szeretnénk kárpótolni azokat az embereket, akik elutaztak Rigába és szurkoltak nekünk, illetve akik otthonról buzdítottak minket. Nyernünk kell az olaszok ellen” – értékelt a csapat kapitánya, Nagy Gergő, aki a századik válogatott mérkőzését játszotta a lettek ellen.
Pozsgai Tamás szintén sok mindent megélt már a jégen, de ehhez hasonló összeomlásra nem emlékszik. Videónkban mindhárman részletesebben is beszélnek arról, mi vezetett a kiütéses vereséghez.

OLIMPIAI SELEJTEZŐ, RIGA
2. FORDULÓ
LETTORSZÁG–MAGYARORSZÁG 9–0(1–0, 0–0, 8–0)
Riga,Aréna Riga,3250néző.Vezeti:Szidorenko (fehérorosz), Sternat (osztrák), Riecken (osztrák), Sislo (orosz)
LETTORSZÁG:PUNNENOVS – Balinskis, Rubins / Jaks (1), Cibulskis / Freibergs (1), Sotnieks / Cukste – BALCERS 3 (3), BLUGERS 2, Darzins (2) / Indrasis, Girgensons, KENINS 2 (4) / Daugavins, ROBERTS BUKARTS (3), ABOLS 2 (2) / Dzierkals, Smirnovs, Rihards Bukarts / Krastenbergs
Szövetségi kapitány:Harijs Vitolins
MAGYARORSZÁG:HETÉNYI Z. (Rajna) – Macaulay, Stipsicz / Pozsgai, Horváth M. / Szirányi B., Garát / Szabó Dániel, Tóth Gergely – Erdély Cs., Hári J., Sofron / Mihály Ákos, Bartalis, Magosi B. / Papp K., Nagy G., Terbócs / Nagy K., Vas J., Benk
Szövetségi kapitány:Sean Simpson
Gól:Abols (8. – ee., 55. – ee.), Balcers (41. – ee., 55., 59.), Kenins (43., 59.), Blugers (52. – ee., 57.)
Kapura lövések:45–17.
Gól – emberelőnyből:7/3, ill. –

Véget ért Marcus Rashford nyolc meccsig tartó sorozata

Jégkorong NEK: a norvégokkal kezdenek a mieink
