Jégkorong: Sebők és Szita sérülés miatt nem játszik a franciák ellen

H. Á., SZ.A.H. Á., SZ.A.
Vágólapra másolva!
2021.08.26. 12:54
null
Sebők még reggel is megpróbálta, hogy hátha... (Fotó: Dömötör Csaba)
Csütörtökön délután a lettországi Rigában megkezdi szereplést az olimpiai selejtezőtornája harmadik, utolsó  körében a magyar válogatott a franciák ellen, s mint kiderült, a mieinktől ketten sérülés miatt kihagyják az első mérkőzést.

A mezőnyjátékosok közül Sebők Balázs és Szita Donát nem került be a 14.30-kor kezdődő mérkőzésen a magyar keretbe. Sebők eleve sérüléssel érkezett a válogatotthoz, ezért nem tudja vállalni a játékot, pedig a finn Ilves Tamperében szereplő csatár még reggel is tett egy próbát a jégen, hátha pályára léphet a mérkőzésen, de végül úgy döntött, nem kockáztat.

Szita Donát még a keddi edzésen egy blokkot követően sérült meg, s ő sem tudja vállalni a szereplést a franciák ellen. Mindkettejük kezelik, és a szakmai stáb bízik benne, hogy a folytatásban bevethető lesz a két játékos.

A magyar válogatottból még egy játékos kihagyja az első mérkőzést: a harmadik számú kapus, Arany Gergely nem ölt szerelést.

A franciák ellen egyébként Hetényi Zoltán véd, Rajna Miklós a kispadon foglal helyet.

JÉGKORONG

Férfi olimpiai selejtező, Riga, 1. forduló
14.30:
Franciaország–Magyarország (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Bennmaradás, katarzis nélkül – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
2025.05.21. 06:38

Olvasóink szerint Bálizs Bence volt a mieink legjobbja

Jégkorong
2025.05.20. 19:23

Értékelje a magyar válogatott játékosainak a vb-n nyújtott teljesítményét!

Jégkorong
2025.05.19. 22:57

Norvégiától kikapott, de még benn maradhat a magyar válogatott

Jégkorong
2025.05.19. 22:30

Hétfőn Norvégia ellen kiharcolhatja az elitben maradást a magyar jégkorong-válogatott

Jégkorong
2025.05.19. 13:15

Ez csúnya volt, tízzel kaptunk ki a vb-ezüstérmestől

Jégkorong
2025.05.18. 23:00

Majoross Gergely: A csapat játéka addig sem nézett ki jól, ameddig az eredmény igen

Jégkorong
2025.05.16. 20:16

Hiába a jó kezdés, súlyos verésbe szaladt bele Dánia ellen a magyar válogatott

Jégkorong
2025.05.16. 18:50
Ezek is érdekelhetik