Jégkorong: Jelenleg nagyon nehéz bekerülni a válogatottba – Kreisz Brúnó

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2021.02.14. 10:04
Kreisz Brúnó kiváló idényt fut az Erste Ligában, teljesítményével felkeltette a magyar férfi jégkorong-válogatott szövetségi kapitányának figyelmét is. A MAC HKB Újbuda 21 éves csatára eddig jó visszajelzéseket kapott Sean Simpsontól – többek között erről is beszélt az NSO Tv-nek az Univeriade-válogatott összetartása után. 

A fiatal jégkorongozó arra is kitért, hogy szerinte jelenleg nagyon nehéz bekerülni a magyar férfi jégkorong-válogatottba, mert nagyon sok a jó játékos Magyarországon. S bár most elsősorban klubjára koncentrál, nyilván szeretné magát beverekedni az augusztusi, olimpiai selejtezőn részt vevő keretbe. Úgy érzi, a decemberi, lengyelországi tornán és most, az Universiade-válogatott összetartásán is sikerült jó benyomást tenni Sean Simpsonra, akitől pozitív visszajelzéseket kapott amellett, hogy természetesen a kanadai szakember építő jelleggel felhívta a figyelmét a hibáira is.

Videónkban az is szóba kerül, mennyire vetette vissza a fejlődését, hogy az elmúlt két évben kevesebb lehetőséget kapott a MAC-ban, míg csapat a szlovák ligában szerepelt. Illetve az ott szerzett tapasztalatokat hogyan tudja kamatoztatni az Erste Ligában, ahol eddig 33 pontot gyűjtött.

Legfrissebb hírek

A címvédő Egyesült Államokkal és a házigazda Svájccal is játszik a magyar jégkorong-válogatott a jövő évi vb-n

Jégkorong
2025.06.04. 15:33

A nyaraló, ahol nem pihent a szakmai stáb – interjú Kiss Dáviddal

Jégkorong
2025.05.30. 09:27

Mihalik András: Mindenki kihordott egy kisebb szívinfarktust!

Jégkorong
2025.05.28. 08:49

Hári János: A dánok és a norvégok szintjét kell elérni

Jégkorong
2025.05.23. 09:04

Már jobban van és költözik a jégkorong-vb-n agyrázkódást szenvedő Ambrus Gergő

Jégkorong
2025.05.22. 14:26

Jégkorong-vb: Jelenleg ez a realitás – Benk András

Jégkorong
2025.05.21. 15:46

„Okosabbak leszünk jövőre, most volt olyan, hogy csak a szívünk vitt előre”

Jégkorong
2025.05.21. 14:54

Bennmaradás, katarzis nélkül – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
2025.05.21. 06:38
Ezek is érdekelhetik