Erste Liga: a Csíkszereda újabb mérkőzéseit halasztják el

Vágólapra másolva!
2020.11.25. 17:52
null
A Csíkszereda következő három mérkőzését is későbbi időpontban játsszák le (sportclub.ro – archív)
A Sport Club Csíkszereda jégkorongcsapatában igazoltan pozitív koronavírusos esetek és az annak következtében hozott járványügyi intézkedések nyomán az együttes a most következő hétvégén sem tud még a szükséges 13+1 fővel kiállni, ez számos változást eredményez az Erste Liga menetrendjében.

 

Elmarad a Csíkszereda MAC HKB Újbuda ellen szombatra, az Opten Vasas HC ellen jövő hétfőre és az UTE ellen jövő szerdára tervezett mérkőzése, ezeket későbbi időpontban pótolják be. A liga szerdai közleménye szerint a három összecsapás kiesése miatt a csapatok programjának optimalizálása érdekében változik a versenynaptár több ponton.

Ezért egy nappal korábban, most vasárnap rendezik meg a Gyergyói Hoki Klub–UTE találkozót, míg a Brassó és az újpestiek mérkőzése szombat helyett hétfőn lesz. Az eredeti időpontban, szombaton rendezik meg a GyergyóVasas meccset, míg a Brassóval vasárnap találkozik a budapesti csapat.

A MAC HKB Újbuda egy héttel később utazik az erdélyi túrára, így pedig előrehozták a Dunaújvárosi Acélbikák elleni idegenbeli meccsét, ezt most vasárnap tartják meg.

Tekintettel a Csíkszereda visszatérésének várható dátumára, a DEAC és a MAC HKB Újbuda erdélyi túrájának mérkőzéseit később véglegesítik.

Legfrissebb hírek

Erste Liga: öt góllal nyert a címvédő Gyergyó a nyitányon

Jégkorong
Tegnap, 20:07

ERSTE LIGA, ADATBANK, 2025–2026

Jégkorong
Tegnap, 13:32

Fradi nélkül, határon túli fordulóval kezdődik az Erste Liga idénye

Jégkorong
Tegnap, 8:48

Történelmi idényt kezd meg a Fehérvár és az FTC az osztrák hokiligában

Jégkorong
Tegnap, 8:16

Nyakunkon az Erste Liga, összegyűltek a csapatok képviselői

Jégkorong
2025.09.09. 16:35

Ismét a Ferencvárostól igazolt védőt a Csíkszereda – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.02. 16:39

Nem tudott győzni odahaza a Csíkszereda

Minden más foci
2025.09.01. 16:59

Ismét a Ferencvárosból igazolhat a Csíkszereda – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.09.01. 15:18
Ezek is érdekelhetik