NHL: döntöttek, szombatig nincs mérkőzés

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.08.28. 08:46
null
Az NHL-ben is felfüggesztették a játékot (Fotó: AFP)
Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) elhalasztotta a rájátszás csütörtöki és pénteki mérkőzéseit, ezzel csatlakozva más ligákhoz a rasszizmus elleni küzdelemben.

Mindkét napon két találkozót rendeztek volna, az NHL így szombati újraindulással új menetrendet készít.

Az NHL és a liga játékos-szervezete, az NHLPA közös közleményben azt írta, tisztában vannak vele, hogy még sok a teendőjük addig, amíg betölthetik a szerepüket a különbözőségről, az elfogadásról és a társadalmi igazságosságról zajló vitában, ugyanakkor a közelmúlt túlkapásai miatt meg kell állniuk egy pillanatra.

Az NHL előtt kosárlabdában (NBA, WNBA), baseballban (MLB) és labdarúgásban (MLS) is halasztásokra került sor a rasszizmus elleni tiltakozás jegyében. A Cincinnatiből New Yorkba áthelyezett kemény pályás tenisztornán a szervezők törölték a csütörtöki játéknap mérkőzéseit, miután az elődöntőbe jutott Oszaka Naomi – ugyancsak a figyelemkeltés céljából – visszalépett.

A döntések előzménye, hogy a rasszizmus elleni küzdelem jegyében hónapok óta utcai megmozdulások zajlanak az Egyesült Államokban, és rendszeresek a rendbontások. Ezek ismételten fellángoltak azután, hogy Wisconsin állam Kenosha nevű városában a rendőrök több lövéssel súlyosan megsebesítettek egy fekete férfit vasárnap este.

Legfrissebb hírek

NHL: sorozatban ötödször nyert a Detroit Red Wings

Amerikai sportok
5 perce

NHL: Scheifele a Jets történetének legeredményesebb játékosa lett

Amerikai sportok
22 órája

Jégkorong: Jaromír Jágr elkezdte 38. profi idényét

Jégkorong
2025.10.18. 11:35

NHL: sorozatban negyedszer nyert a Detroit

Amerikai sportok
2025.10.18. 08:27

NHL: tovább menetel a Carolina, rossz passzban a címvédő Florida

Amerikai sportok
2025.10.17. 07:40

NHL: nyolc gólt ütött a Buffalo és a Chicago, simán kikapott a címvédő Florida

Amerikai sportok
2025.10.16. 06:46

Ligacsúcs az NHL-ben: a rajt óta 180 perce nem üt gólt otthon a New York Rangers

Amerikai sportok
2025.10.15. 08:25

NHL: győztes gól 45 másodperccel a vége előtt, a Detroit ismét legyőzte a Torontót

Amerikai sportok
2025.10.14. 06:55
Ezek is érdekelhetik