Jégkorong: a kapitány Benk András hosszabbított az UTE csapatával

Vágólapra másolva!
2020.05.19. 11:10
Meghosszabbította a szerződését a válogatott Benk András az UTE jégkorongcsapatával.

A lila-fehér klub hétfői tájékoztatása szerint a 32 esztendős csapatkapitány az eddigi négy újpesti szezonja alatt 189 pontot szerzett, azaz „teljesítette a meccs/pont átlagot, ami kiemelkedő mutató az Erste Ligában”.

A 2006 óta válogatott csatár azt mondta, „nagyon sikeresnek” értékeli az Újpesten eltöltött négy évét, ugyanakkor legutóbb felemás évet zártak, melynek során voltak jobb és rosszabb periódusaik is.

A bajnokság befejezése után azonban egyértelműen úgy értékeltük, hogy a kiváló felfogású, de különböző karakterű játékosok igazi csapattá kovácsolódtak” – idézte az UTE keddi közleménye Benk Andrást, aki hozzátette, számára a szezon fénypontját jelentette a Dunaújváros elleni párharcuk, úgy értékelt: „fantasztikus érzés volt söpréssel bejutni a magyar bajnoki döntőbe”.

Sajnálom, hogy a vírus miatt csonka vége lett az idei kiírásnak, szerintem lett volna esélyünk fordítani a Ferencváros ellen” – jelentette ki Benk.

Az Erste Liga küzdelmeit március 11-én nyilvánította befejezettnek a hazai szövetség. Az elődöntős párharcok első meccsén a Ferencváros legyőzte az UTE-t, a következő találkozóra már nem került sor. A liga bajnoka megosztva a Ferencváros és a Csíkszereda lett, az UTE és a Gyergyói HK bronzérmet kapott.

Legfrissebb hírek

Erste Liga: az Újpest kiütötte a sereghajtót

Jégkorong
2025.10.18. 20:47

Jégkorong Erste Liga: két-két meccsre tiltották el Szalmát és Mozert

Jégkorong
2025.09.28. 15:41

Nyakunkon az Erste Liga, összegyűltek a csapatok képviselői

Jégkorong
2025.09.09. 16:35

A pályán kívüli nyugodt élete jó hatással van Rajna Miklósra

Jégkorong
2025.08.25. 08:01

Erste Liga: távozott Újpestről az előző idény felfedezettje

Jégkorong
2025.08.04. 12:42

Erste Liga: Keegan Dansereau újabb egy évig Újpesten marad – hivatalos

Jégkorong
2025.06.25. 21:01

Erste Liga: a döntőt telibe találtuk, de a tabella közepe szerzett meglepetéseket

Jégkorong
2025.06.21. 11:38

Erste Liga: Kovács Alex egy évvel hosszabbít Újpesten

Jégkorong
2025.06.20. 16:54
Ezek is érdekelhetik