Kép: Eb-győztes pólósunk dobta be a korongot az FTC meccsén

L. G.L. G.
Vágólapra másolva!
2020.03.11. 09:24
Vogel Soma szerencsét hozott az FTC jégkorongozóinak, akik korongbedobása után legyőzték az Újpestet az Erste Liga elődöntőjében.

Abban semmi újdonság sincs, hogy Vogel Soma otthonosan mozog a vízben, az FTC-Telekom 22 éves, többek között Európa-bajnok és Bajnokok Ligája-győztes kapusa azonban azt is bizonyította, hogy a víz szilárd halmazállapotán, a jégen sem jön zavarba.

A zöld-fehérek vízilabdázója dobta be ugyanis a pakkot az FTC-Telekom–Újpest Erste Liga-elődöntő második mérkőzésén, ahogy azt kell, hokimezbe bújva. Vogel Soma szerencsét is hozott a hazai jégen korcsolyázó, címvédő ferencvárosiaknak, akik hátrányból fordítva nyertek 3–1-re a rangadón, és már 2–0-ra vezetnek az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcban. Ha ezen múlik a siker, alighanem a döntőben is szívesen látják a kapust…

AZ UTE jégkorongozói pedig lehet, hogy inkább Soma édesapját, Vogel Zsoltot látnák szívesen korongbedobóként, Zsolt ugyanis tagja volt az Újpest legendás, 1994-ben BEK-et nyerő vízilabdacsapatának.

Vogel Soma dobta be a korongot a Fradi–Újpesten (Fotó: Micheller Szilvia)
Vogel Soma dobta be a korongot a Fradi–Újpesten (Fotó: Micheller Szilvia)
Legfrissebb hírek

Az FTC vízilabdázói 12 góllal verték a Fordham Egyetem csapatát

Vízilabda
2025.09.07. 14:17

Sima győzelemmel mutatkozott be New Yorkban a Ferencváros férfi vízilabdacsapata

Vízilabda
2025.09.04. 08:33

Ez sima volt – a Ferencváros három góllal győzött Debrecenben

Labdarúgó NB I
2025.08.31. 21:57

FTC: „Lesznek kompromisszumok” – fejlemények Abu Fani átigazolási ügyében

Labdarúgó NB I
2025.08.20. 14:40

Vízilabda: a Ferencváros vezeti a férfiak európai ranglistáját

Vízilabda
2025.08.11. 09:20

Vízilabda: New Yorkban játszik gálameccset a Ferencváros és a Pro Recco

Vízilabda
2025.07.28. 21:19

Varga Barnabás: Ha nem is tökéletes, de jó kezdés volt

Bajnokok Ligája
2025.07.23. 07:08

Alkudozás helyett – Borbola Bence jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.07.22. 22:39
Ezek is érdekelhetik