Jégkorong: Ha valaki elront valamit, megfogjuk a vállát, segítjük – Nagy Krisztián

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2019.12.13. 14:18
Ezúttal nem sikerült 0–2-ről fordítania Japán ellen a magyar jégkorong-válogatottnak, pedig bőven akadtak helyzetei a budapesti Hat Nemzet Tornán játszott mérkőzésen. Majoross Barnabás arról beszélt az NSO Tv-nek, hogyan sikerült kihagyniuk Pápa Mártonnal az abszolút ziccert, míg a társak elmondták, ilyenkor igyekeznek a hibázó játékosokat biztatni, nem tesznek nekik szemrehányást. 

„Marcit meg akartam játszani, de nem sikerült a legjobb passzt adnom – idézte felMajoross Barnabás a kihagyott helyzetet, amely előtt Pápa Mártonnal ketten álltak szemben a japánok kapusával. – Jól csinálta, hogy az elfekvő kapus mellett vissza akarta nekem adni, csak sajnos lecsúszott a fonákomról a korong, így nem tudtam berakni a kapuba.”

A sors fintora, hogy Terbócs István passza után Nagy Krisztián szinte teljesen ugyanilyen támadásból betalált. A gólszerző elmondta, hogy egyáltalán nem gondoltak arra, hogy ezzel fricskát mutattak volna a rutintalanabb társaknak, mert egy csapatsportágban ez nem így zajlik.

„Ha valaki elront valamit, megfogjuk a vállát, segítjük, adunk neki egy kis paskolást, és pozitívumokkal megpróbáljuk visszahozni, hogy a következő cserére figyeljen oda. Semmilyen negatív ráhatással nem szerettünk volna lenni Marciékra, ez így sikerült.”

Videónkban Garát Zsombor és Galanisz Nikandrosz is beszél arról, mennyire frusztrálónak érzi, hogy nem mentek be a helyzetek. Arany Gergelya japán góloknál elkövetett hibákat veszi sorba.

HAT NEMZET TORNÁJA, VASAS JÉGCENTRUM
A-CSOPORT
MAGYARORSZÁG–JAPÁN 1–2 (0–2, 1–0, 0–0)
Budapest,
Vasas Jégcentrum, 1047néző.Vezette:Babic, Rencz, Muzsik, Lim Dzsung Sao (dél-koreai)
MAGYARORSZÁG:Arany G.
Garát, Bukor – Szabó B., Tóth Gergely – Kiss R., Vojtkó – Kiss D.
Miskolczi, GALANISZ, Becze T. – Szabó K., NAGY K. 1, TERBÓCS (1) – Pápa, Majoross B., Vincze P. – Kiss P., Péter A., Madácsi – Szigeti
Szövetségi kapitány:Jarmo Tolvanen
JAPÁN:NARISZAVA
Kavai, Jamada – Hasimoto (1), Szato – AKIMOTO 1, Janadori – Hajata
Takagi (1), Oszava, Ueno – IKEDA 1, NAKADZSIMA (1), Ecsigo (1) – Terao, Nakajasiki, Szaito – Ocu, Irikura, Szuzuki
Szövetségi kapitány:Ivamoto Judzsi
Kiállítások:8, ill. 10 perc
Kapura lövések:55–19

További eredmény:Franciaország–Japán 4–2
Az állás:1. Franciaország 3 pont (1 mérkőzés, 4–2), 2. Japán 3 (4–5), 3. MAGYARORSZÁG 0 (1)

B-csoport
Fehéroroszország–Dél-Korea 6–5 – h. u
Az állás:
1. Fehéroroszország 5 pont (2 mérkőzés), 2. Dél-Korea 1 (1), 3. Ukrajna 0 (1)

A pénteki program
A-csoport
19.30:
MAGYARORSZÁG–Franciaország
B-csoport

16.00:Ukrajna–Dél-Korea

Legfrissebb hírek

Szon Hung Min remekelt az amerikaiak ellen

Minden más foci
2025.09.07. 13:22

A japánok és az olaszok is a négy között a női röplabda-vb-n

Röplabda
2025.09.03. 17:19

Böde Dániel: Nekünk a dobogóért kell versenyben lennünk

Labdarúgó NB I
2025.09.02. 11:23

Nagy Krisztián távozik a magyar bajnok BJA jégkorongcsapatától, az FTC-nél folytatja

Jégkorong
2025.07.28. 11:05

Japán ezúttal nem tudta megnehezíteni a szerbek dolgát – itt a további program!

Vizes vb 2025
2025.07.18. 12:01

A japánok meglepetést okoztak a férfi vízilabdatornán a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.16. 09:22

A görögöké lett a második hely a magyar női vízilabda-válogatott csoportjában

Vizes vb 2025
2025.07.15. 10:06

Garát-Gasparics Fanni kihagyja a következő jégkorongszezont

Jégkorong
2025.07.14. 16:05
Ezek is érdekelhetik