Jégkorong: az IIHF Oroszországban tartaná a 2023-as vb-t

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.12.12. 12:29
A Nemzetközi Jégkorongszövetség (IIHF) mindent megtesz annak érdekében, hogy az eredeti terveknek megfelelően Oroszország rendezhesse meg a 2023-as A-csoportos jégkorong-világbajnokságot René Fasel elnök szerint.

Az IIHF májusban határozott arról, hogy a négy év múlva esedékes tornának Szentpétervár lesz a házigazdája, ugyanakkor a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) hétfőn laboratóriumi eredmények manipulálása miatt négy évre eltiltotta Oroszországot az olimpiai és világbajnoki részvételtől, illetve világesemények szervezésétől.

„Most semmi sem biztos, de mindent meg fogunk tenni azért, hogy megvédjük az érdekeinket és a szövetségünket” – felelte René Fasel IIFH-elnök arra a kérdésre, hogy az orosz metropolisz megrendezheti-e a tornát.

„Bízunk abban, hogy nem politikai, hanem fair döntés fog születni az ügyben” – fogalmazott a sportvezető annak kapcsán, hogy az orosz doppingellenes ügynökség (RUSADA) jövő csütörtökön vitatja meg, fellebbezzenek-e a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS) a WADA döntése ellen.

Fasel hozzátette, ha lesz fellebbezés, a saját döntésükkel megvárják a CAS ítéletét.

A jövő évi jégkorong-világbajnokságot Svájcban (Zürich, Lausanne), a 2021-es tornát Fehéroroszországban (Minszk) és Lettországban (Riga), míg a 2022-es eseményt Finnországban (Helsinki és Tampere) rendezik.

Legfrissebb hírek

„Meg fogjuk védeni sportolóink jogait” – a CAS-hoz fordul az Orosz Szánkószövetség

Egyéb egyéni
2025.07.17. 10:46

Vizes vb: az orosz és a fehérorosz érmeket is számolják

Vizes vb 2025
2025.07.13. 13:01

Milánó 2026: a NOB szeptemberben határozhat az oroszok részvételéről

Egyéb egyéni
2025.06.26. 17:54

Semlegesként visszatérhetnének az orosz tornászok

Torna
2025.06.13. 11:32

Felkészülés: Dánia átgázolt a litvánokon, Svédország hétgólos meccsen győzte le Algériát

Minden más foci
2025.06.10. 21:19

Mihalik András: Mindenki kihordott egy kisebb szívinfarktust!

Jégkorong
2025.05.28. 08:49

Milánó 2026: érvényben marad az orosz hokiválogatott kizárása

Egyéb egyéni
2025.05.27. 15:05

Négy év múlva Szlovákia lesz a hoki-vb házigazdája

Jégkorong
2025.05.24. 10:56
Ezek is érdekelhetik