Jégkorong: az elitre készülő női válogatott célja a bennmaradás

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.11.11. 11:09
null
Kreisz Emma szerint jól szolgálta a felkészülést a szlovákiai torna (Fotó: Török Attila)
A cél a bennmaradás kiharcolása, de több is lehet a március végén kezdődő elit világbajnokságra készülő magyar női jégkorong-válogatottban – vélte Kreisz Emma, a csapat védője.

„Erőnlétileg nem vagyunk rosszak, de azt mindig lehet fejleszteni, abban kell leginkább fejlődni" – mondta az M4 Sport Sporthíradójában hétfőn a 16 éves hátvéd. Hozzátette: a taktika megvalósítása fejben dől el, attól függ, hogy mennyire koncentráltak, de a legfontosabb az lesz a világbajnokságon, hogy a saját játékukat tudják játszani.

A magyar női válogatott a múlt héten tornát nyert a szlovákiai Nagymihályon úgy, hogy 5–0-ra verte a kínaiakat, 3–1-re a dánokat és 3–2-re a franciákat.

„Ez a felkészülés második állomása volt, és ilyenkor mindig azt szeretnénk, hogy arra tudjunk építeni, ahol befejeztük legutóbb. Ez most maximálisan sikerült” – jelentette ki Marton Tibor edző, Pat Cortina szövetségi kapitány segítője. – „Edzői szemmel, bár sosem lehetünk teljesen elégedettek, én azt gondolom, hogy ez egy olyan torna volt, amely sokat adott nekünk. Úgy vélem, jó úton jár a csapat.”

A tréner kiemelte, hogy Dánia szintén ott lesz a jövő tavaszi vb-n, Franciaország most esett ki, Kína pedig résztvevője a következő téli olimpiának. Pozitívumként említette meg, hogy az erős tornán egyik ellenfél sem vezetett ellenük egy percig sem.

„Szerintem nagyon erős torna volt, és jól teljesítettünk” – osztotta az edző véleményét Kreisz.

A csapat decemberben Szocsiba utazik, az ottani Hat Nemzet Tornán a magyar mellett még a házigazda orosz, a cseh, a dán, a norvég és a francia válogatott indul. Február elején Norvégiában az északiakkal, valamint a szlovák és a francia együttessel mérkőznek meg a magyarok, akiknek márciusban már a közvetlen vb-felkészülésük zajlik majd.

A kanadai rendezésű világbajnokságon a magyar válogatott – amely története során először szerepelhet a legmagasabb osztályban – március 31-én a csehek ellen kezdi meg szereplését a B-csoportban, melynek találkozóit Truróban rendezik. A folytatásban Dánia, Japán és Németország lesz az ellenfél.

A vb-n a B-csoport utolsó két helyezettje esik ki a második vonalba, az első három pedig a negyeddöntőben folytatja szereplését az A-csoportba sorolt öt válogatotthoz hasonlóan.

 

Legfrissebb hírek

Delaney Collins: Büszkék, okosak és kemények a lányok

Jégkorong
Tegnap, 7:31

Huszák Alexandra: Nem kell túlgondolni, kiutazom és a legjobb teljesítményemet nyújtom

Jégkorong
2025.09.03. 11:17

Női jégkorong Négy Nemzet Tornája: a japánoktól is kikaptak a magyarok

Jégkorong
2025.08.30. 13:52

Négy Nemzet Tornája: simán kikaptak a németektől női hokisaink

Jégkorong
2025.08.29. 19:46

„Az emlékeim csupa pozitívak” – Garát-Gasparics Fanni a távozó Pat Cortináról

Jégkorong
2025.07.25. 09:31

Már nem Pat Cortina a női hokiválogatott szövetségi kapitánya

Jégkorong
2025.07.22. 17:40

Új szerepkörben – az anyaságra készül Garát-Gasparics Fanni

Jégkorong
2025.07.20. 13:04

Csak ősszel lesz pontos helyszíne a magyarországi női jégkorong-világbajnokságnak

Jégkorong
2025.06.12. 14:00
Ezek is érdekelhetik