Jégkorong: hosszabbított a Fehérvár AV19 csapatkapitánya

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.03.28. 19:18
Szerződést hosszabbított Kóger Dániel, a Fehérvár AV19 jégkorongklub csapatkapitánya. A székesfehérváriak csütörtöki tájékoztatása szerint a 29 éves hokis új megállapodása a következő idény végéig szól.

A tapasztalt támadó – aki decemberi súlyos térdsérülése után a rehabilitációját végzi – 1996-ban lett a klub igazolt játékosa, majd 2007-ben Salzburgba távozott, ahonnan két év után visszatért, 2010-ben pedig az Egyesült Államokba szerződött, és négy szezont követően csatlakozott ismét a Fehérvár AV19-hez.

„Hiszek abban, hogy a legjobb idényemet még nem sikerült lefutnom, még több van bennem annál, amit az elmúlt években láthattak, vagy amit a sérülések miatt nem tudtam megmutatni. Bízom benne, hogy a következő szezonban ezt meg tudom mutatni, és újra egy olyan csapat jön össze, amely rájátszásba jut, és aztán a bajnoki címért harcol” – nyilatkozta.

A fehérváriak a mostani szezonban a negyeddöntőig jutottak az osztrák ligában (EBEL), Kóger 21 mérkőzésen öt gólt ütött, és nyolc gólpasszt adott.

Legfrissebb hírek

NB II: tizenhárom játékossal szerződést hosszabbított a BVSC

Labdarúgó NB II
2025.05.21. 18:08

Szerződést hosszabbított az élvonalban nemrég debütáló középpályásával a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.05.08. 17:00

Anyák napja – a hokis édesanyák szemszögéből

Jégkorong
2025.05.04. 16:24

Még egy évre aláírt a Volánnal Németh Kristóf

Jégkorong
2025.04.09. 14:33

A vb-szereplést lemondó Sebők Balázs távozik a Fehérvártól

Jégkorong
2025.04.08. 18:02

Szerződést hosszabbított fiatal középpályásával az ETO FC Győr

Labdarúgó NB I
2025.03.26. 18:48

F1: Domenicali 2029-ig hosszabbított

F1
2025.03.12. 21:01

Nagy hiányérzettel zárta az idényt Hári János

Jégkorong
2025.03.10. 18:51
Ezek is érdekelhetik