Erste Liga: a Megyeri úton nyerő Szereda egy lépésre a döntőtől

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2019.03.20. 21:29
null
Hiába játszott fölényben az UTE, 3–2-re kikapott, és lépéshátrányba került a négy győzelemig tartó párharcban a Csíkszeredával szemben (Fotó: Hajdú Dániel)
A Csíkszereda egy sikerre került a finálétól a jégkorong Erste Ligában, miután az elődöntő szerdai mérkőzésén vendégként 3–2-re legyőzte az Újpestet.

 

A szerdai találkozót 2–2-es állásról várták az együttesek az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcban: előbb a lila-fehérek nyertek kétszer saját közönségük előtt, majd Csíkszeredában született két hazai siker.

Ezúttal az újpestiek villámrajtot vettek: 20 másodperc elteltével vezetést szereztek. Az erdélyi együttes – mintegy száz szurkolója biztatása mellett – egyenlített, emberhátrányban ritkán látható kontrát vezetve. Ezt követően három, fórból szerzett gólt láthatott az Újpesti Jégcsarnok közönsége: előbb a harmadban többször kísérletező Újpest, majd kétszer a Csíkszereda élt a kínálkozó lehetőséggel.

A második harmadban a játék képe inkább a Sport Club elképzelései szerint alakult, többet próbálkoztak az erdélyiek, ám gól nem esett.

A feszültebb záró felvonásban sem született találat, noha a hajrához közeledve a Csíkszeredának 1 perc 48 másodperces kettős emberhátrányt is át kellett vészelnie. A dudaszóhoz közeledve kisebb szóváltásba keveredtek a szurkolótáborok.

A fővárosiak 2010-ben, míg az erdélyiek 2013-ban jutottak be legutóbb a fináléba.

A következő mérkőzést péntek 17.30-tól rendezik Csíkszeredában. A párharc győztese az FTC-vel találkozik a döntőben.

JÉGKORONG
ERSTE LIGA
ELŐDÖNTŐ, 5. MÉRKŐZÉS
ÚJPEST–SC CSÍKSZEREDA
(romániai) 2–3 (2–3, 0–0, 0–0)
Megyeri út, 1428
néző. V: Bajt, Pahor (szlovénok), Muzsik, Váczi
UTE:
Duschek
Huba, Pokornyi (1) – P. J. Kiss, Rusk – Varga A., Nagy N. – Kovács Attila
Hebar, Brine, ROPRET – STEFISHEN 1, Vincze P. (1), BENK (1) – Csányi (1), NEMES 1, Kocsis – Szalma, Sikorcin, Kovács S.
Edző:
Szilassy Zoltán
CSÍKSZEREDA:
Lundström
Bjelov, PAPP SZ. 2 – Gecse (1), Salló A. – Farkas T., Flinta B. – Györfy
ANYISZIN (2), TARATUHIN (2), KRASZNOSZLOBODCEV 1 (1) – VALCHAR, Rokaly Sz., Részegh T. – Becze T., Bíró T., Fodor Cs. – Horváth L., Casaneanu
Edző:
Václav Novák
Kiállítások:
10 perc+végleges fegyelmi (Varga A.), ill. 10 perc
Kapura lövések:
31–27
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása:
3–2 a Csíkszereda javára

Legfrissebb hírek

A Csíkszereda és a Sepsi alacsonyabb osztályú ellenfelet kapott a Román Kupában

Minden más foci
2025.08.19. 11:54

Erste Liga: Mindig motivált a bátyám – Mihalik Gergő

Jégkorong
2025.08.16. 12:25

Kangyal Balázs: Ez a Fradi már csak nevében az a Fradi, mint jó néhány éve volt

Jégkorong
2025.08.15. 15:28

Erste Liga: a Fradiból hozott gólerős csatárt a magyar bajnokcsapat

Jégkorong
2025.08.08. 19:53

Erste Liga: izgatottan készül második miskolci évadára vezetőedzőként Láda Balázs

Jégkorong
2025.08.08. 10:17

Erste Liga: távozott Újpestről az előző idény felfedezettje

Jégkorong
2025.08.04. 12:42

A Fradi magyar játékosa elutazott orvosi vizsgálatra leendő csapatához

Labdarúgó NB I
2025.08.04. 09:53

Elveszítette az újoncrangadót a Csíkszereda, maradt az utolsó helyen

Minden más foci
2025.08.02. 19:34
Ezek is érdekelhetik