Erste Liga: debreceni sikerével a döntő kapujában az FTC

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.16. 20:48
A döntő kapujába lépett a Ferencváros a jégkorong Erste Ligában, mivel az elődöntő harmadik mérkőzésén, Debrecenben is győzni tudott.

Az első felvonáson hét, a másodikon öt találatot szerző fővárosiak ezúttal az első harmadban hiába próbálkoztak 19-szer is, egyszer sem tudtak betalálni.

A Ferencváros ezt követően még feljebb kapcsolt egy fokozattal – ebben a felvonásban 21 lövésig jutott el –, és 29. percben Nagy Gergő megtörte a jeget (na, nem úgy...).

A 47. percben Anssi Rantanen emberfórból növelte az előnyt, a végén pedig Nagy Gergő adta meg a kegyelemdöfést (0–3).

JÉGKORONG
ERSTE LIGA
ELŐDÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
DEAC–FERENCVÁROS 0–3 (0–0, 0–1, 0–2)
Debrecen, 600
néző. V: Rencz, Haszonits, Árkovics G., Pálkövi Botond
DEAC: Hetényi Z. – Behál, Vuorijärvi – Hetényi P., Markov – Kovács B. Z.; Izacky, Novotny, Turcotte – Kozma F., Berta, Németh A. – Hári N., Molnár D., Silló A. – Márton, Rácz, Salló – Vincze P. T. Edző: David Musial
FTC: Arany – Jászai, Perrier – Hegyi Á., Sarcia – Kärmeniemi (1), Rantanen 1 – Boros, Pozsár; NAGY G. 2 (1), WALLS (1), PAVUK (1) – Simon, Roczanov, Tóth G. – Dósa, Hardi R., Rafaj. Edző: Fodor Szabolcs
Kiállítások: 14 perc+10 perc fegyelmi (Izacky), ill. 14 perc
Kapura lövések: 25–56
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–0 az FTC javára
MESTERMÉRLEG
David Musial:
– A vereség ellenére sem tudok semmi rosszat mondani a csapatomra, mindenki az utolsó erejéig küzdött. Nagy nyomás nehezedett ránk, hiszen a Ferencváros négy sorral támadott, mi pedig két és féllel védekeztünk... Három nulla oda, ám nem adjuk fel, vasárnap is megpróbáljuk a lehetetlent.
Fodor Szabolcs: – Nagyon jó mérkőzést játszottunk, a rájátszásban most először tudtunk teljes fordulatszámon pörögni az elsőtől az utolsó percig. Az elődöntő két első mérkőzésén is voltak jó időszakaink, de kihagyásaink is, most azonban végig uralni tudtuk a meccset. Szó sincs arról, hogy hátradőlnénk, vasárnap ugyanilyen hozzáállást várok a fiúktól!

 

Legfrissebb hírek

Robbie Keane a Plzen elleni második félidőre építene, és Genkben is fölényre törekszik

Európa-liga
1 órája

Thorsten Fink két játékost emelt ki a Ferencvárosból az Európa-liga-meccs előtt

Európa-liga
6 órája

Sándor Tamás visszatér Debrecenbe – hivatalos

Labdarúgó NB I
10 órája

Előbb-utóbb gondot okozhat a Ferencvárosnak a „magyarszabály” betartása

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:27

Egy éve szerencsét hozott az FTC-nek a Genk elleni meccs játékvezetője

Európa-liga
Tegnap, 10:22

Távozik a Ferencváros Európa-liga-ellenfelének edzője – hivatalos

Európa-liga
2025.09.29. 12:51

Karate: három magyar első hely született a debreceni sinkjokusin Eb-n

Egyéb egyéni
2025.09.29. 12:07

Már nem veretlen az ETO, a Ferencváros nyerte meg a rangadót

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 19:55
Ezek is érdekelhetik