Női jégkorong: tarolt a KMH Budapest női szakága

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.04. 17:13
null
Remekeltek a Hokiklub női együttesei (Fotó: KMH)
A KMH Budapest több női csapattal is képviselteti magát hazai és nemzetközi viszonylatban egyaránt. A héten a legkisebb Girls lánycsapaton kívül az összes női csapat megmérettetett, és egy tökéletes győzelmi sorozattal négyből négy mérkőzést nyert. Az együttesek az osztrák EWHL- és DEBL-bajnokságban játszottak három mérkőzést, illetve a női U25-ös csapat vasárnap a magyar bajnokságban aratott kiütéses győzelmet

A Kanadai Magyar Hokiklub felnőtt női csapata a hétvégén két mérkőzést játszott az osztrák bázisú EWHL-bajnokságban, ahol előbb a Salzburg, majd a Bolzano volt az ellenfél. Szombaton Salzburgban meccseltek. A HMK az első harmad 3. percben szerezte meg a vezetést Dabasi Réka góljával. A második játékrész találat nélkül telt el, a harmadik harmadban a budapesti csapat bepótolta a gólzáport, és 6 perc leforgása alatt három gólt is szerzett: előbb Dabasi Réka, majd Averi Nooren talált be, végül Grkovic Jelena állította be a 0–4-es végeredményt.

Ezután Bolzanóba utaztak, ahol egy igen szoros mérkőzésen hosszabbítás után győzedelmeskedtek 4–3-ra. A második harmadban Averi Nooren szerezte a fővárosi csapat első gólját, viszont a következő támadásban az ellenfél ki is egyenlített, így 1–1-gyel mentek pihenőre a csapatok. A harmadik harmad igen izgalmasra sikeredett, ahol a két csapat felváltva talált egymás hálójába. A Hokiklub Budapest csapatából Stacey Scott és Averi Nooren lőtt gólt, így alakult ki a rendes játékidő végére a 3–3-as döntetlen. Következett a hosszabbítás, amely találat nélkül zajlott le, így jött a szétlövés, amelynek a végén a Hokiklub Budapest megnyerte a mérkőzést.

A felnőttcsapaton kívül a DEBL-együttes is megmérkőzött a hétvégén a szintén budapesti MAC Budapest Marilynnel. A lányok magabiztos, 4–0-s győzelmet arattak, így tovább menetelnek a tabella élén. A csapat a második harmadban szerezte meg a vezetést Puskás Noémi góljával, aki a harmad utolsó másodperceiben még egyszer betalált. A harmadik harmadban Kerekes Kármen nyitotta meg a találatok sorát, majd az utolsó percek egyikében Koczka Jozefina talált be, kialakítva a 4–0-s végeredményt.

A magyar bajnokságban is megfordult a KMH, ahol női U25-ös csapatuk mérkőzött meg idegenben az FC Hatvan Girls együttesével. A HokiKlub már az első harmadban megszerezte a vezetést, a második harmadban 3–0-ra nőtt a különbség, majd az utolsó harmadban még egy ötgólos sorozattal sikerült bebiztosítani a negyeddöntős győzelmet.


NŐI JÉGKORONG
EWHL
DEC Salzburg–Hokiklub Budapest 0–4
EVB Eagles Südtirol–Hokiklub Budapest 3–4
DEBL
MAC Budapest Marilyn–KMH Budapest 0–4
Női U25
FC Hatvan Girls–KMH Budapest 1–8

 

Legfrissebb hírek

Jégkorong: sorozatban ötödször is a HKB nyerte az EWHL bajnoki címét

Jégkorong
2023.03.28. 15:50

Női jégkorong ob I: a Hokiklub Budapest nyerte a bajnokságot

Jégkorong
2023.03.16. 17:53

EWHL Supercup: a HKB sorozatban harmadszor nyerte meg a tornát

Jégkorong
2023.02.01. 14:15

Jégkorong – Huszák Alexandra megmutatta, mi van a hokidressz alatt!

NSO Tv Csapatsportok
2021.05.27. 19:15

Jégkorong: Huszák Alexandra megmutatta, mi van a hokidressz alatt!

Jégkorong
2021.05.27. 19:15

Női jégkorong: a KMH lett a DEBL bajnoka!

Jégkorong
2021.03.15. 16:32

Női hoki: újra magyar csapat a csúcson az európai ligában

Jégkorong
2021.03.02. 18:02

Erste Liga: hiába vezetett a DEAC, nyert a Corona Brasov

Jégkorong
2020.02.13. 20:55
Ezek is érdekelhetik