Hoki-vb: hat kazah válasz érkezett a britek vezető góljára

Vágólapra másolva!
2018.04.24. 18:19
null
Csak az elején tűnt úgy, hogy újabb meglepetés születhet (Fotó: MTI/Czagány Balázs)
Bár az első gólt Nagy-Britannia ütötte, Kazahsztán hattal válaszolt a 2018-as budapesti jégkorong-világbajnokság második fordulójában. A nyitó napon a magyarokat is legyőző kazahok így vezetik a divízió 1/A mezőnyét.

Keddre egyetlen mérkőzés jutott a BS-ben: az első fordulóban a magyar válogatott ellen 3–0-ra győztes Kazahsztán játszott a nyitómeccsen Szlovéniát hatalmas meglepetésre 3–1-re felülmúló Nagy-Britanniával.

Ehhez fogható meglepetésnek tűnt az is, hogy a piros-kékek a közép-ázsiaiakkal szemben is megszerezték a vezetést, méghozzá egyenlő létszámnál, aminek a nyomán a népes és színes brit szurkolótábor megtarthatta különös gólörömét, a jégnek háttal állva, egymásba kapaszkodva ugrálást...

Ekkor sokan megint csak néztek maguk elé, hogy mi a fene történik ezen a vb-n – már ami az eredményeket illeti –, aztán helyreállt a világ rendje: Dmitrij Grenc egy mintaszerűen kijátszott emberelőny végén egyenlített, majd „félidő" után Anton Szagagyejev már a másodikat lőtte be, és innen nem volt visszaút, főleg mert Roman Sztarcsenko kettő percen belül megduplázta az előnyt.

A vége sima 6–1 lett, azaz Kazahsztán azt csinálja egyelőre, amire senki más nem képes: hozza a kötelezőket. Holnap 12.30-kor viszont újabb rangadója lesz, méghozzá Olaszországgal.

Utána következik a Nagy-Britannia–Lengyelország meccs, zárásnak pedig a minket legjobban érdeklő Magyarország–Szlovénia mérkőzés 19.30-tól.

JÉGKORONG
DIVÍZIÓ 1/A JÉGKORONG-VILÁGBAJNOKSÁG, BUDAPEST, PAPP LÁSZLÓ SPORTARÉNA
2. FORDULÓ
Kazahsztán–Nagy-Britannia 6–1
(1–1, 2–0, 3–0)
G: Grenc (15. – emberelőny), Szagagyejev (33.), Sztarcsenko (35., 42.), Mihajlisz (46.), Aszetov (47.), ill. Ferrara (3.)

A SZERDAI PROGRAM
3. FORDULÓ
12.30:
Olaszország–Kazahsztán (Tv: Sport1)
16.00: Nagy-Britannia–Lengyelország (Tv: Sport1)
19.30: Szlovénia–MAGYARORSZÁG (Tv: Sport1)

AZ ÁLLÁS
1. Kazahsztán 2 2 9–1 +8 6
2. Olaszország 2 1 1 5–4 +1 3
3. Lengyelország 2 1 1 5–5 0 3
4. MAGYARORSZÁG 2 1 1 3–5 –2 3
5. Nagy-Britannia 2 1 1 4–7 –3 3
6. Szlovénia 2 2 3–7 –4 0

 

Legfrissebb hírek

Hokitörténelem: az utolsó harmadban darálta be Svájc a kazahokat, először maradt benn a magyar válogatott az elitben!

Jégkorong
2025.05.20. 14:41

Majoross Gergely: A fiatalos lendület hasznunkra vált, nem hátrányunkra

Jégkorong
2025.05.14. 07:25

Kilenc év után ismét hárompontos magyar győzelem az elitben!

Jégkorong
2025.05.13. 20:09

Előnyből kaptak ki a norvégok a hoki-vb magyar csoportjában, simán nyert Kanada

Jégkorong
2025.05.10. 16:01

Jégkorong olimpiai selejtező: újabb kazah győzelem Pozsonyban

Jégkorong
2024.08.30. 18:01

Jégkorong: Olaszország legyőzésével Szlovénia utolérte a mieinket; Japán hétgólos meccsen verte Dél-Koreát

Jégkorong
2024.05.01. 19:45

Jégkorong-vb: „Galló Vilmos nyilatkozata profi sportemberhez méltatlan volt” – reagált az MJSZ

Jégkorong
2024.05.01. 18:20

Jégkorong: hosszú kényszerszünet után öt másodperc alatt nyerték meg az olaszok a hosszabbítást Japán ellen

Jégkorong
2024.04.30. 22:42
Ezek is érdekelhetik