Jégkorong: kétszer is legyőzte ellenfelét a Hokiklub Budapest

Vágólapra másolva!
2017.12.04. 07:10
A hétvégén kétszer is összecsapott egymással a Hokiklub Budapest, illetve az Aisulu Almati női jégkorongcsapata, és a magyarok mindkétszer fölényesen nyertek a kazahok ellen.

A szombati összecsapáson már az első harmadban 3–0-s vezetést szerzett a Hokiklub Budapest: Averi Nooren két gól lőtt Stacey Scott átadásaiból, majd egy látványos Dabasi, Huszák összjátékból megszületett a hazaiak harmadik találata.

A szünet után sem engedett a tempón a magyar csapat és újabb három góllal növelte előnyét kazah ellenfelével szemben. Stacey Scott kettő, Dabasi pedig egy találatot jegyzett a középső játékrészben. A harmadik harmadban a vendégeknek sikerült emberelőnyös helyzetüket gólra váltani, így faragtak a hátrányukból, de az ötvenharmadik percben Scott átadásából Nooren megszerezte a Hokiklub hetedik találatát (7–1).

Vasárnap ismét Averi Nooren szerezte meg a Hokiklub Budapest első gólját Stacey Scott átadásából, majd a kazah csapatnak sikerült kiegyenlítene a tizennegyedik percben. A tizenhatodik percben Nooren emberelőnyből szerzett góljával újból átvették a vezetést a magyarok, a huszadik percben pedig tovább növelték előnyüket Horváth Tiffany jóvoltából.

A mérkőzés ötvenhetedik percében a Horváth, Huszák, Dabasi csatársor emberelőnyös találatával megszületett a Hokiklub Budapest negyedik gólja, így a találkozó végül 4–1-es eredménnyel zárult.

A két együttes kedden újból összecsap egymással.

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: a női hokis csoportok oroszokkal és nélkülük

Jégkorong
2025.02.13. 19:29

Jégkorong: idő előtt ugrottak a jégre a németek ünnepelni a mieink legyőzésekor

Jégkorong
2025.02.09. 23:04

Csak a házigazda németek elleni győzelem ér olimpiai kvótát a magyar női hokiválogatottnak

Jégkorong
2025.02.09. 11:14

Hosszabbításban megvertük az osztrákokat, vasárnap jöhet a döntő ütközet az olimpiai kvótáért!

Jégkorong
2025.02.08. 20:20

Női jégkorong olimpiai selejtező: a németek simán megverték a szlovákokat a mieink csoportjában

Jégkorong
2025.02.08. 17:31

„Oscar-díjat” kapott Odnoga Lotti a szlovákok elleni mozdulatáért

Jégkorong
2025.02.07. 18:41

Női jégkorong olimpiai selejtező: Nem volt kérdés, ki nyer – Odnoga Lotti

Jégkorong
2025.02.06. 19:50

Megérkeztek az utolsó fecskék is, teljes a magyar válogatott az olimpiai selejtező előtt

Jégkorong
2025.02.03. 19:11
Ezek is érdekelhetik