Jégkorong: Úgy megyek ki, hogy az NHL-ben akarok játszani – Sofron

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.24. 10:40
A Fehérvár AV19 jégkorongcsapatától doppingvétsége miatt távozó Sofron István a tengerentúlra szerződve arra törekszik, hogy eljusson az NHL-be.

„Tisztában vagyok a képességeimmel, és biztos vagyok abban, hogy az AHL-ben fogok tudni játszani. Az a célom, hogy szerződést kapjak. Onnan pedig már csak egy lépcső az NHL” – nyilatkozott az M4 Sport jégkorongmagazinjában a 100-szoros válogatott hokis, aki az AHL-nél egy osztállyal lejjebb, az ECHL-ben szereplőWichita Thunderben folytatja a karrierjét.az M4 Sport jégkorongmagazinjában a 100-szoros válogatott hokis, aki az AHL-nél egy osztállyal lejjebb, az ECHL-ben szereplőWichita Thunderben folytatja a karrierjét.

„Úgy megyek ki, hogy az NHL-ben akarok játszani. Természetesen ez egy álom, amit valóra tudok váltani, ha igazán elhivatott vagyok. A képességeim – úgy gondolom – megvannak hozzá, a többi tényezőt pedig nem tudom befolyásolni” – tette hozzá a hokis.

Sofronra februárban róttak ki féléves eltiltást doppingvétség miatt, majd Fehérvárról távozva számos ajánlatot kapott Magyarországról és Európából, de Amerikát választotta.

„Átértékeltem magamban mindent. Amit idáig felépítettem, azt szinte leromboltam. Nagyon nehéz volt ezt átélni, és magamban letisztázni" – fogalmazott Sofron.

 

 

Legfrissebb hírek

Szoros mérkőzésen rávezetésekkel kapott ki a Fehérvár

Jégkorong
2025.08.16. 20:17

Kiss Dávid: A magyar játékosainkra építünk, velük tervezünk hosszú távon

Jégkorong
2025.08.12. 10:24

Bartalis István: Bárcsak még több magyar hokicsapat lenne az osztrák ligában!

Jégkorong
2025.08.09. 11:27

NHL: kilencedszer Ovecskiné a Harlamov-trófea

Jégkorong
2025.08.08. 18:01

Film készül Alekszandr Ovecskin pályafutásáról

Amerikai sportok
2025.08.06. 11:16

Tesztekkel és edzéssel kezdték a felkészülést a Volán hokisai

Jégkorong
2025.08.06. 10:12

NHL: Ovecskin vezeti a kereseti listát

Jégkorong
2025.08.04. 20:49

Tengerentúli szakemberekkel, immár harmadszor gyűltek össze a játékvezetők az NHL-táborban Budapesten

Jégkorong
2025.08.01. 07:53
Ezek is érdekelhetik