NHL: a letarolt Crosby egy meccset biztosan kihagy

Vágólapra másolva!
2017.05.02. 20:57
Sidney Crosby, az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) címvédő Pittsburgh Penguins sztárja agyrázkódást szenvedett a Washington Capitals elleni párharc harmadik meccsén, és biztosan nem lép jégre a szerda éjszakai negyedik összecsapáson.


„Ő nagyon pozitív, mi pedig nagyon optimisták vagyunk, hogy időben visszatérhet” – mondta Mike Sullivan, a Penguins vezetőedzője a liga egyik legjobb hokisáról.
„Ő nagyon pozitív, mi pedig nagyon optimisták vagyunk, hogy időben visszatérhet” – mondta Mike Sullivan, a Penguins vezetőedzője a liga egyik legjobb hokisáról.

Crosbyt – aki az idény legértékesebb játékosa cím három jelöltjének egyike – előbb az orosz Alekszandr Ovecskin billentette ki egyensúlyából azzal, hogy megütötte botjával, majd Matt Niskanen szintén a botjával találta el a fején ütközés közben. Az amerikai játékos a meccs után kijelentette, nem szándékosan okozott sérülést riválisának, a liga pedig kedden úgy döntött, nem tart fegyelmi meghallgatást az ügyben.

Crosby kiesése után a Penguins hétfőn hosszabbításban 3–2-re kikapott az alapszakaszt megnyerő fővárosiaktól, akik így 2–1-re felzárkóztak a párharcban. A 29 éves játékos elvesztése rendkívül érzékeny veszteség a Pittsburgh számára, Crosby ugyanis gólkirály lett az alapszakaszban, a rájátszásban pedig hét meccs alatt 11 pontot ért el. A kanadai hokis korábban többször szenvedett agyrázkódást, volt olyan is, hogy emiatt fél évet kellett kihagynia.

Legfrissebb hírek

Ovecskin az orosz jégkorong-válogatott visszavételét sürgeti

Jégkorong
2025.07.21. 15:56

Ovecskin másfél éven belül megnyitja saját hokiakadémiáját Moszkvában

Jégkorong
2025.07.20. 13:32

NHL: Ovecskin „rekordermeze” a torontói hírességek csarnokában

Jégkorong
2025.07.19. 14:01

Két és fél hétre leáll az NHL az olimpia miatt

Amerikai sportok
2025.07.16. 21:50

Jégkorong: akár az NHL-be is eljuthatnak a legkiválóbb fiatal játékvezetők a négynapos óbudai táborból

Jégkorong
2025.07.16. 17:46

NHL-támogatású játékvezetői tábor lesz Budapesten

Amerikai sportok
2025.07.14. 21:43

NHL: október 7-én indul az új idény

Amerikai sportok
2025.07.14. 20:41

Milánó 2026: megszületett a végleges megállapodás az NHL-játékosok szerepléséről

Jégkorong
2025.07.02. 19:14
Ezek is érdekelhetik