Jégkorong-vb: összeállnak a svéd Lundqvist ikrek

Vágólapra másolva!
2017.05.12. 10:20
Csatlakozik a jégkorong-világbajnokságon szereplő svéd válogatott keretéhez Henrik Lundqvist, az észak-amerikai profiliga (NHL) egyik legjobb kapusa.

A 35 éves kapus csapatával, a New York Rangersszel búcsúzott a rájátszástól, így hazája nemzeti együttesének rendelkezésére állhat a Kölnben és Párizsban zajló vb-n.

Lundqvist felnőttkarrierje során először játszhat egy csapatban ikertestvérével, Joellel, akivel legutóbb 2002-ben, még a junior-világbajnokságon szerepelt együtt.

Henrik Lundqvistnak ez lesz az ötödik világbajnoksága, 2003-ban és 2004-ben ezüstéremmel térhetett haza. Három olimpián öltötte magára a „háromkoronások” mezét, 2006-ban Torinóban aranyérmes volt, három éve Szocsiban pedig ezüstöt szerzett, s beválasztották az All-Star-csapatba is.

A négyszeres világbajnok svédek két győzelemmel és két vereséggel jelenleg a negyedik helyen állnak csoportjukban, s pénteken a sereghajtó olaszokkal, vasárnap pedig még a dánokkal játszanak.

 

Legfrissebb hírek

NHL: akár az egész alapszakaszt kihagyhatja a címvédő Florida kapitánya

Amerikai sportok
2025.09.26. 19:46

NHL: életveszélybe került a Dallas sztárja

Amerikai sportok
2025.09.25. 22:07

NHL: Ovecskin bő félmillió dollárral többre számíthat

Amerikai sportok
2025.09.24. 18:18

NHL: Kopitar utolsó tengerentúli idényére készül

Amerikai sportok
2025.09.19. 16:12

A háromszoros Stanley-kupa-győztes Fleury egy meccsre visszatér Pittsburghbe

Amerikai sportok
2025.09.13. 09:08

Szongoth Domán gondol az NHL-draftra, de mindig a következő meccsre koncentrál

Jégkorong
2025.09.12. 12:49

Gyász: hatszoros bajnok kapust gyászolnak az NHL-ben

Amerikai sportok
2025.09.06. 10:00

Elkészült a férfi jégkorong-válogatott világbajnoki programja

Jégkorong
2025.08.19. 14:39
Ezek is érdekelhetik