Jégkorong: Vas János a Diósgyőrben folytatja karrierjét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.19. 10:48
null
Vas János két évre kötelezte el magát a DVTK-hoz (Fotó: dvtk.eu)
A 91-szeres válogatott Vas János a Fehérvár AV19 jégkorongcsapatától a DVTK Jegesmedvékhez igazolt.

 

Vas János Dunaújvárosban kezdett jégkorongozni, majd 18 éves kora előtt Svédországba költözött, hogy tehetséges fiatalként tovább fejlődjön – olvasható a dvtk.eu-n. A legmagasabb szintű svéd juniorligákban is kiemelkedően teljesített, aminek köszönhetően 2002-ben harmadik (és mindmáig utolsó) magyarként egy NHL-ben szereplő együttes, a Dallas Stars draftolta a második kör második választásával, tehát igen előkelő helyen.

NÉVJEGY
Név: Vas János
Születési idő: 1984. január 29.
Születési hely: Dunaújváros
Magasság: 186 centiméter
Súly: 92 kilogramm
Poszt: csatár

Egészen 2005-ig Svédországban folytatta a pályafutását, majd a Dallas Észak-Amerikába rendelte, és farmcsapatában, az AHL-ben szereplő Iowa Starsban játszott három éven keresztül. 2008-ban tagja volt a Szapporóban aranyérmet nyerő magyar válogatottnak, majd egy évvel később az A-csoportos világbajnokságra 70 esztendő után visszatérő gárdának is. 2009-től ismét európai elitbajnokságokban légióskodott, Svédországban, Csehországban, Franciaországban és az EBEL-ben is kiváló teljesítményt nyújtott. A múlt évi oroszországi A-csoportos világbajnokságon két góllal járult hozzá Fehéroroszország legyőzéséhez, történelmi sikerre vezetve a magyar válogatottat.

Tavaly költözött haza Magyarországra, és a Fehérvár AV19 csapatánál töltött szezont követően két évre kötelezte el magát a DVTK Jegesmedvéknél.

Vas János idáig 91-szer szerepelt a nemzeti csapatban, 20 gólt és 26 gólpasszt jegyzett. Ezek a számok tovább nőhetnek, mert minden bizonnyal tagja lesz a kijevi divízió 1/A vb-re utazó keretnek is.

Legfrissebb hírek

Szoros mérkőzésen rávezetésekkel kapott ki a Fehérvár

Jégkorong
2025.08.16. 20:17

Kiss Dávid: A magyar játékosainkra építünk, velük tervezünk hosszú távon

Jégkorong
2025.08.12. 10:24

Bartalis István: Bárcsak még több magyar hokicsapat lenne az osztrák ligában!

Jégkorong
2025.08.09. 11:27

Erste Liga: izgatottan készül második miskolci évadára vezetőedzőként Láda Balázs

Jégkorong
2025.08.08. 10:17

Tesztekkel és edzéssel kezdték a felkészülést a Volán hokisai

Jégkorong
2025.08.06. 10:12

Erste Liga: svéd csatárt igazolt a DVTK Jegesmedvék – hivatalos

Jégkorong
2025.07.15. 16:10

Erste Liga: Szathmáry Simon marad a DVTK-nál

Jégkorong
2025.07.03. 16:13

Válogatott hátvéddel erősített a DVTK Jegesmedvék

Jégkorong
2025.07.01. 15:26
Ezek is érdekelhetik