Jégkorong: „Sokszor mondtam a játékosoknak, olvassák a Nemzeti Sportot”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.04. 16:12
Kercsó Árpádot nemrégiben nevezték ki az utánpótlás szakmai igazgatójának a Ferencváros jégkorongcsapatánál. A gyergyószentmiklósi származású szakember az utanpotlassport.hu-nak korábban már nyilatkozott, most pedig a szekelyhon.ro című honlapnak adott interjújából közlünk egy érdekes részletet.

„Ahogy edző lettem, minden sztárcsapat edzőjéről információkat gyűjtöttem, nyilatkozataikat követtem, meccseket néztem. Az edzők viselkedését, hozzáállását, mindent megfigyeltem. Világbajnokságokat néztem végig. De például sokszor mondtam a játékosaimnak is, hogy olvassák a Nemzeti Sportot, mert ott jó elemzések vannak. Már gyerekkoromban, amikor mentem haza az iskolából, egyből a Nemzeti Sportot kértem otthon. Ha aznap nem jött, rossz napom volt. Nyitott vagyok mindenre. Bármely világsztár hokistól, ha láttam egy jó fázist, azt azonnal beépítettem a csapatom játékába is, akár a régi szovjet szupercsapat csinálta, akár Jaromír Jágr” – mondta Kercsó a szekelyhon.ro-nak.„Ahogy edző lettem, minden sztárcsapat edzőjéről információkat gyűjtöttem, nyilatkozataikat követtem, meccseket néztem. Az edzők viselkedését, hozzáállását, mindent megfigyeltem. Világbajnokságokat néztem végig. De például sokszor mondtam a játékosaimnak is, hogy olvassák a Nemzeti Sportot, mert ott jó elemzések vannak. Már gyerekkoromban, amikor mentem haza az iskolából, egyből a Nemzeti Sportot kértem otthon. Ha aznap nem jött, rossz napom volt. Nyitott vagyok mindenre. Bármely világsztár hokistól, ha láttam egy jó fázist, azt azonnal beépítettem a csapatom játékába is, akár a régi szovjet szupercsapat csinálta, akár Jaromír Jágr” – mondta Kercsó a szekelyhon.ro-nak.

A teljes interjút ide kattintva olvashatja el!

Legfrissebb hírek

Lengyelországban folytatja a Ferencváros mellőzött szélsője – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 20:24

Nagy Gergő elmondta, mit vár majd a Fradi–Volántól az ICEHL-ben

Jégkorong
Tegnap, 14:44

Svéd ellenféllel teljes az FTC csoportja a férfi kézi El-ben

Kézilabda
Tegnap, 10:00

Rangadót nyert a Ferencváros a női NB I-ben, hibátlan az MTK

Labdarúgó NB I
2025.09.06. 19:33

Az FTC kikapott odahaza az Odensétől a Bajnokok Ligája rajtján

Kézilabda
2025.09.06. 15:54

Barátja szerint Abu Fani egész nyáron távozni akart az FTC-től

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 16:28

Az állandóságra építve az új évadban is tarolhat az FTC

Vízilabda
2025.09.05. 10:48

A Pro Reccót is legyőzte New Yorkban a Ferencváros férfi vízilabdacsapata

Vízilabda
2025.09.05. 09:38
Ezek is érdekelhetik