Hoki-vb: kikaptak az ukránok, nem eshetnek ki a mieink

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.04.26. 22:03
A házigazda ukrán válogatott negyedik mérkőzését is elveszítette a kijevi divízió I/A-világbajnokságon, szerdán a kazahoktól kapott ki, így jövőre egy osztállyal lejjebb szerepel.

A hazaiak abban a tudatban léptek jégre, hogy ha nem szereznek pontot, akkor a pénteki, utolsó forduló eredményeitől függetlenül búcsúznak ettől az osztálytól. Ugyanakkor az előző idényben élvonalbeli kazahoknak győzniük kellett, hogy életben tartsák feljutási reményeiket.

A vendégek nagy fölényben játszottak az első harmadban, a negyedik percben és a szünet előtti utolsó másodpercben is betaláltak. A fordulás után viszont az ukránok kevesebb mint egy perc alatt egyenlítettek. A záró játékrész elején a kazahok megint eredményesek voltak, majd a hajrában is, ezzel a hazaiaknak maradt a keserű kiesés.

Az első két helyezett feljut a 16-os elitbe, és a 2018-as dániai vb-n szerepelhet, míg az utolsó kiesik a divízió I/B-be.

JÉGKORONG
Divízió I/A-világbajnokság, Kijev
Kazahsztán–Ukrajna 4–2 (2–0, 0–2, 2–0)

A további program
csütörtök

Lengyelország–Magyarország 16.00
Dél-Korea–Ausztria 19.30
5. forduló, péntek
Magyarország–Kazahsztán 12.30
Lengyelország–Ausztria 16.00
Dél-Korea–Ukrajna 19.30

AZ ÁLLÁS
1. Dél-Korea 3 3 12–5 +7 9
2. Kazahsztán 4 2 1 1 10–9 +1 8
3. Ausztria 3 2 1 6–4 +2 6
4. Lengyelország 3 1 1 1 4–6 –2 4
5. MAGYARORSZÁG 3 1 2 7–9 –2 3
6. Ukrajna 4 4 6–12 –6 0
Legfrissebb hírek

Rendkívül fordulatos meccsen a csehek legyőzték Svájcot a hoki-vb magyar csoportjában

Jégkorong
17 órája

Intenzív edzéssel készültek a mieink a Németország elleni vb-nyitányra a hoki-vb-n

Jégkorong
23 órája

Szongoth Domán 76 év után a legfiatalabb játékos a hoki-vb-n

Jégkorong
Tegnap, 12:44

Mihalik András: Szeretnénk meglepetést szerezni

Jégkorong
Tegnap, 11:16

Először edzett a világbajnokság helyszínén a magyar jégkorong-válogatott

Jégkorong
2025.05.08. 19:49

Megérkezett Dániába a magyar jégkorong-válogatott

Jégkorong
2025.05.07. 19:17

Jégkorong: megvan a magyar válogatott 25 fős vb-kerete

Jégkorong
2025.05.07. 09:03

Sorozatban harmadszor érkezik Kanada májusban, ezúttal Crosby is tiszteletét teszi Budapesten

Jégkorong
2025.05.06. 08:46
Ezek is érdekelhetik