NHL: Kínában játszanak bemutató meccseket

Vágólapra másolva!
2017.03.30. 10:29
Gary Bettman, az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) vezetője csütörtökön hivatalosan is bejelentette, hogy szeptemberben két bemutató mérkőzést játszik egymással a Los Angeles Kings és a Vancouver Canucks Kínában.

A két nyugati együttes először szeptember 21-én, Sanghajban csap össze, két nappal később pedig Pekingben játszik előszezonmeccset.

Bettman már a múlt héten jelezte egy interjúban: az a céljuk, hogy a 2022-es pekingi téli olimpiáig folyamatosan jelen legyenek Kínában. A mostani bejelentés a szándék megvalósításának első lépése, s a későbbiekben nem csupán előszezonmeccsekre kerülne sor az ázsiai országban, hanem az NHL segítséget nyújtana grassroots (szabadidős, amatőr) programok indításában és működtetésében, valamint olyan találkozókra is sor kerülne, melyeken NHL-es együttesek helyi klubok ellen lépnének jégre.

Legfrissebb hírek

Tengerentúli szakemberekkel, immár harmadszor gyűltek össze a játékvezetők az NHL-táborban Budapesten

Jégkorong
Tegnap, 7:53

Ovecskin másfél éven belül megnyitja saját hokiakadémiáját Moszkvában

Jégkorong
2025.07.20. 13:32

NHL: Ovecskin „rekordermeze” a torontói hírességek csarnokában

Jégkorong
2025.07.19. 14:01

Két és fél hétre leáll az NHL az olimpia miatt

Amerikai sportok
2025.07.16. 21:50

Jégkorong: akár az NHL-be is eljuthatnak a legkiválóbb fiatal játékvezetők a négynapos óbudai táborból

Jégkorong
2025.07.16. 17:46

NHL-támogatású játékvezetői tábor lesz Budapesten

Amerikai sportok
2025.07.14. 21:43

NHL: október 7-én indul az új idény

Amerikai sportok
2025.07.14. 20:41

Milánó 2026: megszületett a végleges megállapodás az NHL-játékosok szerepléséről

Jégkorong
2025.07.02. 19:14
Ezek is érdekelhetik