NHL: a Bruins a bostoni ünnep közepette vágta ki az edzőjét

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.02.08. 10:57
Az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő Boston Bruins kedden menesztette legendás vezetőedzőjét, Claude Julient, akivel 2011-ben Stanley-kupát nyert a csapat.

Az 56 éves trénert 2007 nyarán nevezték ki, ezzel ő volt a legrégebb óta regnáló szakember az egész ligában. Don Sweeney általános igazgató a gyenge eredményekkel indokolta a döntést, ugyanis a Bruins az elmúlt két idényben lemaradt a rájátszásról, és utóbbi kilenc találkozójából hatot elvesztett, így kicsúszott a Keleti főcsoport legjobb nyolc együttese közül.

A sportvezető elnézést kért az időzítésért – Bostonban éppen utcai felvonulást rendeztek a tengerentúli amerikaifutball-ligában (NFL) győztes New England Patriots tiszteletére –, de mint mondta, ez volt a megfelelő időpont, mivel a csapatnak most kétnapos szünete van.

Julien közel tízéves irányítása alatt a bostoniak 419 győzelmet arattak 246 vereség mellett, a rájátszásban pedig kétszer meneteltek a fináléig, amelyet egyszer meg is nyertek.

Ideiglenesen Julien egyik segítője, Bruce Cassidy vette át a Bruins irányítását.

 

Legfrissebb hírek

Az 53 éves Jaromir Jágr 38. idényét kezdte meg

Jégkorong
2025.10.02. 15:16

NHL: akár az egész alapszakaszt kihagyhatja a címvédő Florida kapitánya

Amerikai sportok
2025.09.26. 19:46

NHL: életveszélybe került a Dallas sztárja

Amerikai sportok
2025.09.25. 22:07

NHL: Ovecskin bő félmillió dollárral többre számíthat

Amerikai sportok
2025.09.24. 18:18

NHL: Kopitar utolsó tengerentúli idényére készül

Amerikai sportok
2025.09.19. 16:12

A háromszoros Stanley-kupa-győztes Fleury egy meccsre visszatér Pittsburghbe

Amerikai sportok
2025.09.13. 09:08

Szongoth Domán gondol az NHL-draftra, de mindig a következő meccsre koncentrál

Jégkorong
2025.09.12. 12:49

Gyász: hatszoros bajnok kapust gyászolnak az NHL-ben

Amerikai sportok
2025.09.06. 10:00
Ezek is érdekelhetik