Mol Liga: FTC–UTE az áldozatok családjának megsegítésére

Vágólapra másolva!
2017.01.30. 19:45
A veronai buszbalesetben elhunytak, illetve megsérültek családjának támogatására ajánlja fel a Ferencváros és az Újpest jégkorongcsapata az egymás elleni csütörtöki bajnoki mérkőzésük jegybevételét.

Az ötletet az adta, hogy az áldozatok között volt Vígh Balázs, aki mindkét klubban jégkorongozott.

A játékoshoz fűződő kapcsolatról, emlékekről és a Mol Liga-találkozó előkészületeiről Hudák Gábor, a Ferencváros jégkorongszakosztályának szakmai igazgatója, valamint Pichler Ádám, az újpestiek csatára beszélt az M1 aktuális csatornán hétfő este.

„A tervezettnél egy nappal korábban, csütörtökön rendezzük meg a mérkőzést semleges helyszínen, a közel kétezer néző befogadására alkalmas Tüskecsarnokban, hogy minél több szurkoló jöhessen el. A teljes bevételt az Ökumenikus Szeretetszolgálat veronai áldozatok számára létrehozott számlájára fogjuk átutalni” – mondta Hudák.

A felnőtt jegyek 1000, a diákjegyek 500 forintba kerülnek.

A mérkőzés 19 órakor kezdődik.

Legfrissebb hírek

A MÁV-csoport vezérigazgatója szerint az osztrák magánvasút munkatársa hátrahagyta a FTC-szurkolók vonatát

Európa-liga
8 órája

A Salzburg legyőzése után 93 százalék az esély a Ferencváros El-továbbjutására

Európa-liga
8 órája

„Szomorú, hogy ilyen megtörténhet, de ez csak feltüzelte a csapatot” – Ötvös Bence az FTC-szurkolókról

Európa-liga
8 órája

„Jobb lett volna átengedni azt a vonatot!” – Orbán Viktor is reagált az FTC győzelmére

Európa-liga
10 órája

„Nem tagadtuk meg a belépést” – hárít az osztrák belügy a Fradi-szurkolók ügyében

Európa-liga
11 órája

Varga Barnabás: A kihagyott tizenegyes csak extra motivációt adott

Európa-liga
12 órája

Dibusz Dénes: Egy újabb három pont szinte már továbbjutást érne

Európa-liga
13 órája

Az osztrák sajtó szerint a Fradi az egyik legverhetőbb ellenfele volt a Salzburgnak

Európa-liga
14 órája
Ezek is érdekelhetik