Jégkorong: újabb válogatott játékos tért vissza Fehérvárra

Vágólapra másolva!
2016.06.22. 10:55
null
Erdély Csanád egy év után ismét Volán-mezt húz (Fotó: fehervarav19.hu)
A Fehérvár AV19 jégkorongcsapata Sofron István után az Amerikából hazatérő Erdély Csanád szerződtetését is bejelentette.


A húszesztendős csatárt egy évvel ezelőtt draftolta le a legjobb tengerentúli juniorligában, az USHL-ben szereplő Sioux Falls Stampede, és bár lett volna még egy éve légiósként, a fejlődése szempontjából inkább a Fehérvár ajánlatát fogadta el.

„Lett volna még egy utolsó juniorévem kint, és a csapatom várt is vissza, meglett volna a helyem, de úgy éreztem, akkorát tudtam fejlődni az elmúlt idényben – fizikailag és játékban egyaránt –, hogy már nem jelentett volna ugródeszkát a USHL – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak az A-csoportos vb-t megjárt játékos.– Sokkal komplexebb játékos lettem, mint voltam, készen állok újra egy felnőttbajnokságban játszani”

„Ugyan szabadügynöknek számítottam, de úgy jöttem el az Egyesült Államokból, hogy mondtam a Sioux Fallsnak, valószínűleg visszatérek. Ám a Volán olyan ajánlatot tett, és olyan szakmai jövőképet vázolt fel, amelyre nem tudtam nemet mondani.”

Erdély Csanád 2011-ben került Székesfehérvárra, ahol végigjárta a korosztályos ranglétrákat, 2013-ban mindössze 18 évesen mutatkozott be az EBEL-ben, a következő szezonban pedig már a Volán felnőttcsapatának alapembere lett. Tagja volt a Krakkóban a feljutást kivívó és a májusban az elit-vb-n szereplő nemzeti együttesnek is. Az előző szezonban a Sioux Falls Stampede-ben 58 meccs alatt 14 pontot szerzett.

Legfrissebb hírek

Erdély Csanád: Vagy tízen kihordtunk egy infarktust – videó

Jégkorong
2025.05.20. 15:41

Sorozatban harmadszor érkezik Kanada májusban, ezúttal Crosby is tiszteletét teszi Budapesten

Jégkorong
2025.05.06. 08:46

Anyák napja – a hokis édesanyák szemszögéből

Jégkorong
2025.05.04. 16:24

Még egy évre aláírt a Volánnal Németh Kristóf

Jégkorong
2025.04.09. 14:33

A vb-szereplést lemondó Sebők Balázs távozik a Fehérvártól

Jégkorong
2025.04.08. 18:02

Nagy hiányérzettel zárta az idényt Hári János

Jégkorong
2025.03.10. 18:51

Osztrák hokiliga: salzburgi söpréssel vége a Fehérvár idényének

Jégkorong
2025.03.09. 18:25

Osztrák hokiliga: kikapott a Fehérvár Bécsben, pénteken dől el a továbbjutás

Jégkorong
2025.02.25. 22:02
Ezek is érdekelhetik