Hoki-vb: ötből öt - a svédek a szlovákok ellen sem hibáztak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.16. 22:38
A svéd jégkorong-válogatott 3–1-es győzelmet aratott az ötödik mérkőzéséből negyediket elveszítő Szlovákia ellen a Fehéroroszországban zajló jégkorong-világbajnokságon, így megelőzte az olaszokat megverő Kanadát és visszaállt az A-csoport élére. A svájciak kétgólos hátrányt dolgoztak le a finnek ellen, de szétlövés után vereséget szenvedtek.

Továbbra sem lehet megállítani, csak megszorongatni a svédeket, akik a csehek elleni szétlövéses sikert leszámítva mind a négy eddigi meccsüket a rendes játékidőben nyerték meg. A sárga-kékek az első harmadban két emberfóros gólnak köszönhetően 2–0-s előnyre tettek szert, amelyből egy gólt a második játékrész után is megőriztek, miután Martin Marincin révén csak egyszer válaszoltak a szlovákok. A harmadik harmad elején aztán Magnus Nygren végleg eldöntötte a három pont sorsát.

A svájciak egy harmad alatt lerombolták, amit a finnek két játékrész alatt felépítettek. Az északi együttes Tommi Kivistö és Olli Jokinen találatainak köszönhetően negyven perc után azt hihette, hogy magabiztos győzelmet arat, ám a „vendégek" Reto Suri és Roman Josi góljaival hosszabbításra, s mint később kiderült, szétlövésre mentették a meccset. A rávezetések során csak a tizedikként próbálkozó Iiro Pakarinen volt eredményes, így a finnek két vereség után sorozatban a harmadik győzelmüket könyvelték el.

JÉGKORONG-VILÁGBAJNOKSÁG, MINSZK
5. FORDULÓ
A-CSOPORT
Svédország–Szlovákia 3–1
(2–0, 0–1, 1–0)
Gólütők: Nyquist (10:05, emberelőnyből – 1–0), Backlund (19:49, ee – 2–0), Marincin (29:12 – 2–1), Nygren (41:58 – 3–1)

B-CSOPORT
Finnország–Svájc 3–2
(1–0, 1–0, 0–2, 0–0, 1–0) – szétlövés után
Gólütők:
Kivistö (05:14 – 1–0), Jokinen (32:26 – 2–0), Suri (41:57 – 2–1), Josi (56:35 – 2–2)

Legfrissebb hírek

Lewandowskival más ez a lengyel csapat; újabb belga kiütés

Foci vb 2026
2025.09.07. 22:53

Nagelsmann: Mérföldekre voltunk mindentől

Foci vb 2026
2025.09.05. 11:34

Meglepetés Pozsonyban: a német válogatott először veszített idegenben vb-selejtezőn!

Foci vb 2026
2025.09.04. 22:41

Elkészült a férfi jégkorong-válogatott világbajnoki programja

Jégkorong
2025.08.19. 14:39

A DAC helyett az ugyancsak magyar többségi tulajdonban lévő Kassa indul a Konferencialigában – hivatalos

Európa-konferencialiga
2025.07.15. 18:24

Női Eb: bedarálták a finnek az emberhátrányba kerülő Izlandot a nyitányon

Minden más foci
2025.07.02. 19:57

Finnországban bajnok lett, de nyáron hazatérne a szegedi kézilabdakapus

Kézilabda
2025.06.25. 18:34

U21-es Eb: továbblőtték magukat a hollandok, hibátlan maradt Németország

Minden más foci
2025.06.18. 22:55
Ezek is érdekelhetik