Jégkorong: Mutassanak jobb támadót Ladányinál - Sofron

Vágólapra másolva!
2014.03.28. 13:03
Szerda este véget ért Sofron István első légiós szezonja: az idény elején Székesfehérvárról a német első osztályban szereplő Krefeld Pinguine férfi jégkorongcsapatához szerződő támadó az alapszakaszt még másodikként zárta csapatával, azonban az Ingolstadt (9.) elleni negyeddöntő meglepetésre a végállomást jelentette számára. A 4–1-es ingolstadti győzelemmel végződő párharc utolsó két meccsén Sofron egyaránt gólt szerzett, így különösen sajnálja, hogy hamar kiestek. Azt pedig még jobban, hogy korábbi fehérvári sortársa, Ladányi Balázs kimaradt a válogatott bő keretéből.

„Eléggé meglepett, amikor hallottam, hogy Godó kimaradt. Furcsa érzések kavarognak bennem, hiszen ugyan nem a mi tisztünk megítélni a kapitány döntését, de Ladányi Balázs mindenképpen megérdemelte volna, hogy részt vegyen a felkészülésben – mondta el Sofron. – Álljon elém, aki tud az ő posztján nála jobb magyar támadót mutatni! A magyar jégkorong és személy szerint én is nagyon sokat köszönhetünk neki, amiért nem lehetek eléggé hálás.” Sofron. – Álljon elém, aki tud az ő posztján nála jobb magyar támadót mutatni! A magyar jégkorong és személy szerint én is nagyon sokat köszönhetünk neki, amiért nem lehetek eléggé hálás.”

Legfrissebb hírek

Szoros mérkőzésen rávezetésekkel kapott ki a Fehérvár

Jégkorong
2025.08.16. 20:17

Kiss Dávid: A magyar játékosainkra építünk, velük tervezünk hosszú távon

Jégkorong
2025.08.12. 10:24

Bartalis István: Bárcsak még több magyar hokicsapat lenne az osztrák ligában!

Jégkorong
2025.08.09. 11:27

Tesztekkel és edzéssel kezdték a felkészülést a Volán hokisai

Jégkorong
2025.08.06. 10:12

Kangyal Balázs: Sofron és Tóth is megállja majd a helyét az ICEHL-ben

Jégkorong
2025.07.22. 18:27

Sofron István a Ferencvárosban folytatja – hivatalos

Jégkorong
2025.07.21. 10:25

Sofron István távozik a magyar jégkorongbajnok BJA-tól

Jégkorong
2025.07.20. 21:49

Németországból igazolt amerikai csatár érkezését jelentette be a Fehérvár AV19

Jégkorong
2025.06.03. 17:09
Ezek is érdekelhetik