Sztárkörnyék: ahol Boateng, Szalai, vagy Sofron él

Újabb 252 kilométert tettünk a Skoda Superbbe, amely kedves útitársunk, szépen és csendesen dolgozik – ez például rólunk nem állítható, legalábbis nem mindig. Kedd este például minket is elkapott a hév, amikor a Krefeld Pinguine az EHC Red Bull Münchennel küzdött. Rangadó volt esedékes a német első osztályú jégkorongbajnokságban, és mi ott voltunk, hogy megnézzük, miként alkalmazkodik a DEL-hez honfitársunk, Sofron István.

Ám amíg idáig elérkeztünk térben és időben, történt egy s más. Délelőtt például még kiugrottunk a Löwen Frankfurt edzésére a Main mentén, hogy Tim Kehler is elmondhassa a magáét. Az oroszlánok Vancouver mellett született vezetőedzője pár hónapja még Borsodban tartotta a tréningeket, első európai évében ő volt a Miskolci Jegesmedvék mestere, de buzog benne a tettvágy és az ambíció – a Frankfurtban bekkelő Vas Márton szerint nincs alkalmazott, aki több időt töltene nála a jégpályán –, ezért a szezonbeli utolsó meccse után közölte: menni akar tovább. Akkor még nem tudta pontosan, hová, de beállt a férfi felnőtt válogatott stábjába Rich Chernomaz szövetségi kapitány mellé, akivel rögvest egy hullámhosszra kerültek, így „Cherno” magával hozta klubjához.

Kehler mostani beszélgetésünkben elmondta – ezen interjú is látható lesz az NSO-n később –, a mai napig tartja a kapcsolatot a Miskolc elnökével, Egri Istvánnal, és figyeli a Jegesmedvék eredményeit. Hiába, ilyen a magyar hoki: aki egyszer járt itt, mindig a barátunk marad – erről a mifelénk legendás Pat Cortina tud órákig mesélni. Amikor túránk végén benézünk hozzá Münchenbe, lesz rá lehetősége, mindenesetre Sofron Istvánnak máris üdvözletét küldte.

Szóval, Sofi.

Frankfurtbólátgurulni Krefeldbe nem kimerítő, ajtótól ajtóig, pihenővel három óra volt tán, hogy Németország nyugati végébe érjünk, alig 30-40 kilométerre a holland határtól. Érdekes az út errefelé, az autópálya halad a német szabályok mentén, miközben jobbra mondjuk, egy melegház mögött már Hollandia terül el. Az ember elnéz egy kanyart, és megint Németországban van, aztán rossz kijáratot választ a körforgalomban, és ismét Hollandiában találja magát. A világnak ez a csücske leképezi az egyesült és egységes Európát: a mi szállásunk éppenséggel Hollandiához tartozik, de a napi meccsre Németországba mentünk. És ez a világ legtermészetesebb dolga: szüleink, nagyszüleink megkönnyezik, ha átgurulnak a határvonalon Hegyeshalomnál, a Good bye, Lenin! című filmalkotást pláne. De a mai Németország már nem is az „a” Németország – csak hogy visszakanyarodjunk a sporthoz –, Sofron csapattársainak a fele légiós Csehországtól Amerikáig, a vezetőedző kanadai, szóval nem is Goethe, hanem Shakespeare nyelve a fő az öltözőben.

Krefeld alig negyedmilliós városka, a római időkben katonai település volt, aztán a porosz és Hitler-birodalom is megtette a magáét, majd a brit légierő nagyjából lebombázta az egészet, mígnem jött az amerikai felszabadítás. Manapság a Fressnapf állateledel-gyártó központjáról és a hokicsapatról nevezetes. Utóbbi csarnoka a König Palast, amit 2004-ben nyitottak meg, de nemrég újítottak fel, és a nyártól Sofron István munkahelye. Ezúttal hokicsemegét kínált, a helyi Pinguine ugyanis az EHC Münchennel játszott, amely a Red Bull-sportbirodalom nagymenője, miként azt korábbi bejegyzéseinkben említettük. Ide jött át Pat Cortina helyére a Salzburgban megutált-megismert Pierre Pagé, és nyomban átformálta a csapatot a saját képére – nem feltétlenül előnyére. Sofron éveket játszott a Salzburg ellen, most pedig a Münchennel is megküzdött, szóval illetékes az ügyben: szerinte is ugyanazt a kulturálatlan stílust játszatja Pagé, nem a mi szemünk káprázott.

De hogy ez a módi sikeres, az nem vitatható. A Salzburg is nyerte a bajnokságokat, és most is úgy alakult a bajnoki, hogy ha a Pinguine kapusa, Lukas Lang nem véd úgy az elején, akkor 0–4 az első harmad és vége a dalnak. De ő „úgy” védett és csak 0–2 volt, ahonnan a Krefeld briliáns öt percnek hála fel tudott kelni a harmadik harmadban – ekkor drukkoltunk nagyon –, és 3–2-re nyert a München ellen.

Sofi ehhez mérsékelten járult hozzá: nagyjából az ötödik-hatodik percben tudott bejönni egyáltalán, mert addig emberhátrányokkal foglalatoskodtak a csapattársak. Aztán viszont felvette a munkát, méghozzá a negyedik sor bal szélén, mert két fordulóval ezelőtt átköltöztették a másik palánkhoz. Ahhoz a palánkhoz, amelyet tegnap a Pagé-féle stílustól begorombuló egyik hazai majdnem kidöntött: úgy odakente a riválisát, hogy attól a sarokban összeugrott az egész mezőny…

A hoki egyébként magas színvonalú a DEL-ben, nem feltétlenül rohanós, mint az EBEL-ben, de a játékosok sokkal ügyesebbek és iskolázottabbak, honfitársunk tehát jó helyen van.

És mi is.