Jégkorong: cserével lehet fehérvári az amerikai-horvát hátvéd

Vágólapra másolva!
2013.11.03. 10:29
Andy Sertich Székesfehérvárra szerződne. Az EBEL-ben szereplő grazi jégkorongcsapattal a minap szerződést bontó 30 esztendős amerikai-horvát hátvéd megoldása némileg szokatlan ugyan, de jól jelzi, hogy a nyáron a Volánnál megkezdett szakmai munka még a hozzá hasonló, harcedzett játékosoknak is vonzó lehet.

Miközben a Medvescak Zagrebnél eltöltött közös évek miatt az edző, Marty Raymond és a játékos, Adam Naglich személye is sokat nyomhatott a latban Sertichnél, hosszú távon neki is jó perspektívát jelenthet a magyar EBEL-klub.

„Igaz, hogy Andy Sertich bejelentkezett az edzőnknél, és a pontrendszer alapján jutna is még neki hely a csapatban. A menedzsment azonban elégedett a magyar hátvédek teljesítményével, és láthatóan a szurkolók is örülnek annak, hogy folyamatosan fiatalokat látnak a jégen ezen a poszton, így bővíteni semmiképpen sem szeretnénk a légióslétszámot. Jövő héten összeül a menedzsment, hogy beszélgessünk az esetleges cseréről” – mondta Ocskay Gábor, a Fehérvár szakosztály-igazgatója.

Legfrissebb hírek

Szoros mérkőzésen rávezetésekkel kapott ki a Fehérvár

Jégkorong
2025.08.16. 20:17

Kiss Dávid: A magyar játékosainkra építünk, velük tervezünk hosszú távon

Jégkorong
2025.08.12. 10:24

Bartalis István: Bárcsak még több magyar hokicsapat lenne az osztrák ligában!

Jégkorong
2025.08.09. 11:27

Tesztekkel és edzéssel kezdték a felkészülést a Volán hokisai

Jégkorong
2025.08.06. 10:12

Németországból igazolt amerikai csatár érkezését jelentette be a Fehérvár AV19

Jégkorong
2025.06.03. 17:09

Anyák napja – a hokis édesanyák szemszögéből

Jégkorong
2025.05.04. 16:24

Még egy évre aláírt a Volánnal Németh Kristóf

Jégkorong
2025.04.09. 14:33

A vb-szereplést lemondó Sebők Balázs távozik a Fehérvártól

Jégkorong
2025.04.08. 18:02
Ezek is érdekelhetik