Jégkorong, Mol Liga: az Újpest hét gólt lőve nyert az FTC ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.27. 20:45
null
Sokat várt az Újpest a szezon első győzelmére, de azt legalább az FTC ellen érte el (Fotó: utehoki.hu/archív)
Kétpontos győzelmet aratott az Újpest jégkorongcsapata a Mol Ligában, miután hazai környezetben nem kis meglepetést szolgáltatva túlórás góllal nyert az FTC-ESMTK ellen. Otthon nyert – de már három pontért – a Brassó és a Csíkszereda, előbbi a Miskolc, a csíkiak a Érsekújvár ellen győztek.

 

UTE–FTC-ESMTK

Parádésan kezdett az Újpest, a 8. percben 11 mp alatt bekapott két gól után a vendégek máris kapust cseréltek. Más kérdés: a Michal Meravy helyére érkező Budai Krisztián sem húzta ki tíz percig kapott gól nélkül. A szünetben rendezte sorait a 0–3-ra álló Ferencváros, és amilyen pocsék első harmadot hozott össze, legalább annyira kiváló második játékrészt produkált. Sőt! A harmad közepén 7:07 perc alatt lőtt négy góllal – három perc alatt hárommal, benne Pál Zoltán duplájával – fordítottak. Az Újpest azonban annyira nem esett szét, még a harmad vége előtt ismét vezetéshez jutott: a házigazdák 36 mp alatt dupláztak, ötödik találatukat emberhátrányból szerezte Farkas Lőrinc. A harmadik harmad eleje megint a zöldeké volt, de duplájuk után a lilák újfent egalizáltak. Mivel a hajrában nem esett már gól, jöhetett a túlóra, amelynek 26. mp-ben Roscoe Sweeney találata két ponthoz juttatta a házigazdákat, akik a szezon 19. mérkőzésén először győztek.

Brasov–Miskolc

Előbb a Miskolc, majd a Brassó jutott vezetéshez, ám amíg előbbi mindössze 42 mp-ig tartotta meg előnyét, utóbbi közel egy harmadon át. Ráadásul a második felvonás hajrájában emberelőnyben ismét vezetést szerzett, és a hajrában be is biztosította győzelmét a házigazda.

Csíkszereda–Nové Zámky

A 43. perc elejéig minimális előnyben játszhatott a Nové Zámky Csíkszeredában, ám akkor a rutinos cseh légiós, Vaclav Novák egyenlített, majd ugyanő az 59. percben második aznapi találatával már három ponthoz juttatta övéit. A mérkőzés mindhárom gólja emberelőnyös volt.

JÉGKORONG, MOL LIGA
ALAPSZAKASZ

ÚJPESTI TE–FERENCVÁROS ESMTK 7–6 (3–0, 2–4, 1–2, 1–0) – hosszabbítás után
Megyeri út, 300
néző. V: Nagy A., Németh, Juhász, Soltész
UTE: Hajek – Zalavári (1), Ványi, SWEENEY 1, DÖMÖTÖR (3), KOVÁCS V. 2 – Bereczki, HORVÁTH A. (2), Pichler, FARKAS L. 2, Reiter (1) – Vecaj (1), Sommer (1), Németh P. 1, VIRÁG CSABA (2), Coleman 1 – Szirányi D. Edző: Ancsin János
FTC: Meravy (Budai K.) – Géczi (1), Ölander, Potila 1, Berta (1), Vaszjunyin – Lindquist, Mestyán (1), Feil, PÁL Z. 2 (1), FODOR CS. (2) – Lencsés, Győri, OJANEN 1 (1), Sijka (2), Horváth D. 1 – Nagy L., BORBÁS (2), Dancsfalvi 1, Wéber. Edző: Dobos Tamás
Kiállítások: 4 perc, ill. 8 perc
MESTERMÉRLEG
Ancsin János:
– Nagyon örülök, hogy megszereztük első győzelmünket, főleg, hogy a Ferencváros ellen. Úgy érzem az a csapat nyert, amelyik jobban akarta a sikert, éppen ezért ezúttal a szerencse is a mi oldalunkra állt.
Dobos Tamás: – Rosszul játszottunk, az első hibát akkor követtük el, amikor úgy léptünk be a csarnokba, hogy ezt a mérkőzést már megnyertük. Az Újpest nem így gondolta, keményen küzdött, aminek meg is lett az eredménye.

HSC CSÍKSZEREDA (romániai)–M. NOVÉ ZÁMKY (szlovák) 2–1 (0–0, 0–1, 2–0)
Csíkszereda, 1050
néző. V: Iliescu (román), Gergely L., Máthé I. (mindkettő romániai), Trandafir (román)
CSÍKSZEREDA: Kozuch – Hruby (1), Góga (2), Curilla (1), Mihály E., Novák 2 – Bors, Flinta, Moldován, Molnár Zsombor, Szőcs – Adorján, Nagy I., Molnár Zoltán, Becze T., Papp Sz. – Gecse, Farkas T., Péter L., Bíró O., Bíró T. Edző: Gál Sándor
NOVÉ ZÁMKY: Chovan – Kowalczyk, Siska, Dubec, Uram, Frolik (1) – Sucharda, Hrudik, Weissmann, Caladi, Polcik – Púchovsky, Zajac, Korytko, O. Stefanka, Pavesic 1 – Král, Ruzicka, Uhnák. Edző: Ladislav Lubina
Kiállítások: 8, ill. 22 + 10 perc fegyelmi (Zajac)
MESTERMÉRLEG
Gál Sándor:
– Megérdemeltük a győzelmet. Az emberelőnyös játék az elmúlt időszakhoz hasonlóan ezúttal sem ment, mégis azzal nyertük meg a meccset. Nagy volt a nyomás rajtunk, és emiatt nagyon görcsösen játszottunk.
Ladislav Lubina: – Jó meccset játszottunk, a sok kiállítás miatt veszítettük el a találkozót. Az első harmadban több mint tíz percet játszottunk hátrányban, ami sokat kivett a csapatból. Nem figyeltünk a védelemben úgy, ahogy kellett volna. A mérkőzés minőségére kihatott az is, hogy rossz volt a jég.

CORONA 2010 BRASOV (romániai)–MISKOLCI JEGESMEDVÉK 4–2 (2–1, 1–1, 1–0)
Brassó, 1300
néző. V: Lascar, Toparceanu, M. Butucel, A. Butucel (mind román)
BRASOV: Polc – Wehrs (2), Hietamäki 1, Gliga, Saluga, Bonar (1) – Mastaleriu, Piszarenko, Petres 1, Péter R. (1), Márton (1) – Nagy Cs., Oprea, Virág Csanád (1), Molnár Zsolt 1 (1), Zsók 1 (1) – Bálint, Péter Zs. Edző: Greg Lindqvist
MISKOLC: Gyenes – Boyle, De Bruyn, Hajós, Popovics, Tóth A. (1) – Láda B., Vojtkó, Ritó, Dubek 1, Faith (1) – Üveges, Hegyi Á., Knox (1), Metcalfe 1, Miskolczi (1) – Szilágyi, Roczanov, Fliszár. Megbízott edző: Mayer Péter
Kiállítások: 8, ill. 10 + 10 perc fegyelmi (Gyenes)

AZ ÁLLÁS
1. Dab.Docler 16 10 2 4 68–37 +31 34
2. ASC Corona Brasov 18 10 4 4 68–53 +15 34
3. Miskolci Jegesmedvék 19 7 6 6 72–59 +13 33
4. HC Nové Zámky 16 8 1 3 4 62–53 +9 29
5. HSC Csíkszereda 16 7 2 1 6 46–47 –1 26
6. Ferencváros Budapest ESMTK 18 6 1 4 7 75–74 +1 24
7. UTE 19 1 1 17 30–98 –68 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik