Jégkorong: Budai két és fél év után visszatér a Fradihoz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.06. 09:14
Megérkezett az első fecske a sasokhoz: Budai Krisztián két és fél év után tér vissza Miskolcról a Ferencvároshoz, amelytől 2011 elején gyakorlatilag elmenekült, és amelytől az elmúlt 12 hónapban távozott az A-csoportos világbajnokságot megjáró Jánosi Csaba, valamint további két válogatott játékos, Hoffmann Attila és Hegyi Ádám Zoltán is.

Szóval miért igazol át a 129-szeres válogatott Budai a Magyar Kupa-ezüst- és Mol Liga-bronzérmes Miskolctól, ráadásul a Fradihoz, amely a Mol Ligában hatodik lett, az MK-elődöntőben pedig épp a Jegesmedvék együttese ejtette ki sima 3–0-val?

„Ennek több összetevője van – kezdte Budai. – Miskolcon fiatalítanak, és az anyagi lehetőségek is végesek. Kaptam hosszabbítási ajánlatot, végül közösen így döntöttünk. De nem haraggal, békében váltunk el. Nem vagyok mérges, sőt köszönöm, hogy Miskolcon játszhattam! A Fradi megkeresett, és mivel a karrierem vége felé közelítek, az sem mindegy, hogy az otthonomhoz közel játszhatok, hiszen pesti vagyok.”

A klub(vissza)váltáshoz persze hozzájárulhatott, hogy a rájátszásban már Gyenes Dávid volt a Miskolc kezdőkapusa, bár ezt nem vésték kőbe. Budai elmondása szerint ez nem szokás, még ha sokszor tudható is, mi a leosztás. De a Fradinál sem lesz első és második számú kapus: a cseh Michal Meravyval megküzdenek a kezdő helyéért.

„Egymást is húzva kell segítenünk a csapatnak – mondta a júliusban a 34-et betöltő Budai, aki most egy idényre szerződött. – Tavalyelőtt valóban nem volt szép a válásunk, de azóta teljesen más a vezetőség. Nyilván nem leszünk esélyesek a bajnoki címre, de lefelé sem lógunk majd ki, a Mol Liga elődöntője a cél. Amíg élvezem a hokit, és hívnak is, miért ne játszanék?”

Legfrissebb hírek

Mihalik András a Ferencvárosban jégkorongozik tovább

Jégkorong
2025.07.26. 11:56

Jégkorong Erste Liga: a BJA támadója visszatér az FTC-hez

Jégkorong
2025.07.20. 10:59

Osztrák jégkorongliga: hazai pályán kezd az újonc FTC

Jégkorong
2025.07.15. 11:23

Hat távozót jelentett be a Ferencváros jégkorongcsapata

Jégkorong
2025.07.07. 14:35

Három játékos távozását jelentette be az FTC jégkorongcsapata

Jégkorong
2025.05.27. 12:07

ICEHL: a Fehérvár amerikai, az FTC kanadai csatárt igazol

Jégkorong
2025.05.17. 11:37

Újabb légiós távozik a Ferencváros jégkorongcsapatától

Jégkorong
2025.05.13. 18:33

Jégkorong: hosszabbított válogatott védőjével az FTC

Jégkorong
2025.05.02. 11:31
Ezek is érdekelhetik