Palkovics: túl a százon, útban a 150. EBEL-gól felé

Vágólapra másolva!
2011.11.08. 13:09
null
Palkovics Krisztián nem számolta, de tudta, hogy most jön a századik gól (Fotó: Tumbász Hédi)
Palkovics Krisztián vasárnap jelentős mérföldkőhöz érkezett: a Sapa Fehérvár AV 19 harminchat éves jégkorongozója az ötödik EBEL-szezonjában megszerezte a 99., majd 100. alapszakaszgólját is. A Nemzeti Sport ebből az alkalomból készített vele interjút.

 

– Azonnal tudta, hogy megvan a századik?
Igen. Néhány hete szóltak a televíziótól, hogy már csak két gól kell a jubileumhoz. Egyébként nem tudtam volna, én nem tartom számon a góljaimat.

Öntől szokatlanul sokat kellett várni arra a hiányzó kettőre, a vasárnapit megelőzően legutóbb október tizennegyedikén, a Villach ellen talált a kapuba.
A Ljubljana ellen pénteken lőttem egyet, csak a bíró tévesen érvénytelenítette. Az utóbbi időben egyébként is inkább Derek Ryan lőtte a gólokat az én soromban. Változó ez, attól függ, ki milyen formában van, melyikünk kerül oda a kapu közelébe és van szerencséje.

Szerényen nem említette, hogy Ryan sokszor éppen öntől kapja a passzokat. Hat gólja mellett már 12 asszisztja is van idén.
Furcsa is, mert általában nem szokott ekkora különbség lenni a két szám között. Így alakult eddig, de szerintem ez változik a következő meccseken. Egyébként pedig nagyon jó, hogy mindig akad, aki gólt lőjön.

Most a válogatott hétvégéje következik, és ilyenkor mindig felvetődik a kérdés, látjuk-e még valaha nemzeti mezben.
Talán voltak kétségeim korábban, tanakodtam azon, esetleg még visszatérek, viszont amióta kiderült, hogy a feleségem a szíve alatt hordja a második gyermekünket, eldőlt a kérdés. A világbajnokság idején szül, úgyhogy rám mindenképpen otthon lesz szükség, mellette a helyem. De egyébként is engednem kell a fiatalokat is érvényesülni, talán így hosszabb ideig fogom bírni az EBEL-tempót.

Elképzelhetőnek tartja, hogy eléri a kétszáz gólos álomhatárt?
Arra nagyon pici az esély. Szerintem ahhoz még legalább öt év kellene. Ha már a százötvenet elérném, nagyon boldog lennék, de sok mindenen múlik. Ha elkerülnek a sérülések, van rá esély, hogy három-négy szezont is játsszak még. Nézzék csak meg Sille Tamást, aki negyvenkét évesen is ott van a csapatban. Persze egy védőnek talán valamivel könnyebb.

AZ INTERJÚT TELJES EGÉSZÉBEN ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁBAN.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik