Magyar lesz a kézilabdás Kuzmicsov és a hokis Sikorcin

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.03.03. 13:08
null
Sikorcin hamarosan megkaphatja a magyar állampolgárságot (Fotó: Németh Ferenc)<br />
Hamarosan megkapja a magyar állampolgárságot Kuzmicsov Vladimir kézilabdázó és Sikorcin Ladislav jégkorongozó.

A Magyar Olimpiai Bizottság csütörtöki tájékoztatása szerint Schmitt Pál köztársasági elnök aláírta a 17 éves Kuzmicsov és a 25 esztendős Sikorcin állampolgársági kérelmét. A két sportolónak eleget kell tenni a jogszabályok által előirt kötelezettségeknek, és az eskütétel, valamint fogadalom után elnyerik a magyar állampolgárságot.

„Az idősebb Kuzmicsov annak idején a Dunaferr csapatában játszott, és a válogatottban is szóhoz jutott. Vladimir szintén a dunaújvárosi együttesben szerepel. Eddig meghívottként vett részt a juniorválogatott felkészülésében, amelynek most mint magyar állampolgár tagja lesz, és minden bizonnyal szerepel majd a junior Európa-bajnokságon” – mondta Sinka László, a kézilabda-szövetség elnöke.

„Sikorcin Ladislav, vagy most már László, két éve Zsolnáról került Újpestre, majd az elmúlt nyáron a

A Spíler: Beszéltem vele, Ladislav marad a keresztneve.

HSC Csíkszereda együtteséhez igazolt, és kiváló játékkal, sok góllal járult hozzá a csapat sikeréhez, a Mol-kupa elnyeréséhez – fogalmazott Kovács Csaba, a jégkorongszövetség szakmai alelnöke.

„Legutóbbi nyilatkozatában annak a reményének adott hangot, hogy mielőbb megkapja a magyar állampolgárságot, és az áprilisi divízió I-es bajnokságon a győztes magyar csapat tagja lesz. Egyik reménye valóra vált... S minden bizonnyal hasznos játékosa lesz a válogatottnak.”

Legfrissebb hírek

Kézi: Los Angeles és Brisbane lebeg az ETO-akadémisták szeme előtt

Utánpótlássport
2025.09.06. 21:04

Az NB I után a Bajnokok Ligájában is jól rajtolna a Debrecen

Kézilabda
2025.09.04. 08:22

Kézilabda: az U19-es vb után már az NB I-re készül Eklemovic Márkó

Utánpótlássport
2025.08.28. 09:05

Kézi: Lendvai reméli, az U19-es vb csak a kezdet a válogatottban

Utánpótlássport
2025.08.24. 09:06

Kézilabda: félig üres a magyar pohár az U19-es fiú-vb után

Utánpótlássport
2025.08.19. 18:28

Zsiga Gyula: A tehetség és a szorgalom kevés az élsportolóvá váláshoz

Kézilabda
2025.08.13. 17:51

Kézi: kikaptak a svédektől a magyarok az U19-es fiú-vb középdöntőjében

Utánpótlássport
2025.08.12. 13:49

Kézi: hibátlanul zárták a csoportkört az U19-es fiú-vb-n a magyarok

Utánpótlássport
2025.08.09. 20:30
Ezek is érdekelhetik