Jégkorong: Peterdi az elődöntőben már az Acélbikák sorait erősíti

Vágólapra másolva!
2011.03.14. 20:27
Hétfőn a Dab.Docler, az FTC és Peterdi Imre háromoldalú, közös megegyezésre jutott a játékos kölcsönadásáról, így Peterdi  a jégkorong ob I rájátszásának hátralévő mérkőzésein az Acélbikák csapatát erősíti – jelentette be a Dab.Docler.

Mint ismeretes, az idei szabályok értelmében a középszakasz befejezése után, de az elődöntők megkezdése előtt (azaz március 15-ig), a Fehérvár kivételével az elődöntőbe került három csapat villámigazolás keretében kölcsönözhet magyar állampolgárságú játékosokat a rájátszásból már kiesett csapatoktól – olvasható a dunaújvárosiak közleményében.

Az Acélbikák éltek a szabályok nyújtotta lehetőséggel, és hétfőn megállapodást kötöttek az FTC-vel és Peterdi Imrével, így a válogatott csatár ismét a Dab.Docler csapatát erősíti.

A dunaújvárosi nevelésű 129-szeres válogatott csatár egyéves újpesti és néhány hónapos lengyelországi kitérőt leszámítva 2009-ig játszott Dunaújvárosban. Azóta megfordult a Fehérvár EBEL-csapatában és a Bp. Stars-ban. Az idén az FTC igazolta le, az alapszakasz során csapata legponterősebb játékosa volt, 32 mérkőzésen 17 gólt és 18 gólpasszt hozott össze.

A középszakasz második helyén záró Dab.Docler a Vasas HC ellen kedden kezdi meg a három nyert mérkőzésig tartó elődöntő-sorozatot.

 

Legfrissebb hírek

Szapporói hősök: Nem volt olyan ital a japán éjszakában, amit nem kóstoltunk meg

Jégkorong
2017.06.18. 10:30

Szapporói hősök – „Nem volt olyan ital a japán éjszakában, amit nem kóstoltunk meg”

NSO Tv Csapatsportok
2017.06.18. 10:30

Jégkorong: egy viszonylag új módszer segített Peterdi Imrén

Jégkorong
2016.03.18. 13:42

Jégkorong: voltak jelei Peterdi Imre stroke-jának

Jégkorong
2016.03.13. 15:20

Jégkorong: Peterdi agyvérzést kapott, otthon lett rosszul

Jégkorong
2016.03.12. 13:17

Jégkorong Mol Liga: „Legfeljebb félprofi csapattal indulunk…”

Jégkorong
2015.04.08. 09:50

Jégkorong MK: nem lesz címvédés, döntőben a Miskolc

Jégkorong
2015.03.27. 18:45

Jégkorong MK: két tévét vesz a fehérvári klub az árverés után

Jégkorong
2015.03.24. 16:40
Ezek is érdekelhetik