Jégkorong: vereséggel kezdett a Fradi a gyetvai tornán

Vágólapra másolva!
2010.08.21. 15:47
A gyetvai felkészülési tornán a szlovák másodosztályú HC Topolcany volt a Ferencváros jégkorongcsapatának ellenfele. Hakan Nygren együttese, amelynek Majoross Gergely személyében új csapatkapitánya van, 3–2-es vereséget szenvedett a szlovák csapattól.

 

A találkozón a szlovákok szereztek vezetést, és fölényben is játszottak az első harmad során, a második játékrészben Vitalij Gavriljuknak sikerült egyenlítenie, de a harmadik harmad előtt újra a Topolcany vezetett.

Az utolsó harmadban Chris Eade távoli lövésébe Kiss Gábor ért bele, ezután a pakk a kapuban kötött ki, így ismét döntetlen állt az eredményjelzőn. A Fradi azonban emberhátrányos gólt kapott, ezzel elveszítette a találkozót.

„Noha ez csak az első meccs volt, nem voltam elégedett. Nagyon sok volt a hiba, a rossz passz, és feltűnő volt, hogy nincs meg az összhang és a távolság a csatárok és a hátvédek között. Dolgozunk tovább, holnap ugyanebben az összeállításban játszunk, remélem, már akkor láthatjuk majd a fejlődést" – nyilatkozta Hakan Nygren vezetőedző a csapat hivatalos honlapjának.

GYETVAI FELKÉSZÜLÉSI TORNA
HC Topolcany–FTC-Orangeways 3–2 (1–0, 1–1, 1–1)

 

Legfrissebb hírek

Amióta itt vagyok, azóta ez volt a legjobb meccsem – Ötvös Bence

Bajnokok Ligája
3 órája

Ezekkel a gólokkal verte meg a Ferencváros a Ludogorecet a visszavágón

Bajnokok Ligája
4 órája

A Qarabag lesz a főtábláért az FTC ellenfele

Bajnokok Ligája
6 órája

A Ludogorec nem szeretne tizenegyespárbajt

Bajnokok Ligája
19 órája

Átigazolások: aktív volt a ZTE, Komáromi György és Lisztes Krisztián is hazatért

Labdarúgó NB I
2025.08.11. 19:35

Robbie Keane a BL-visszavágó előtt: A kapu előtt harapósabbnak kell lennünk!

Bajnokok Ligája
2025.08.11. 16:10

Robbie Keane Cissé kezezéséről: Nem láttam még ilyet, és nem is akarok többé!

Labdarúgó NB I
2025.08.10. 09:34

Kórházba került a Fradi-legenda, az intenzív osztályon kezelik

Labdarúgó NB I
2025.08.08. 17:11
Ezek is érdekelhetik