Egy harmadot bírt a Blackhawks a Red Wings ellen a Winter Classicon

Vágólapra másolva!
2009.01.01. 22:15
Hiába vezetett az első harmad végére két góllal a Blackhawks a Stanley-kupa-győztes Red Wings ellen, a Detroit 6–4-re megnyerte a lassan hagyományosnak mondható Winter Classicot, az NHL szokásos újévi szabadtéri dzsemboriját.
A meccs elején úgy tűnt, hogy szoros lesz a mérkőzés, de végül a Red Wings simán nyert
Fotó: Reuters
A meccs elején úgy tűnt, hogy szoros lesz a mérkőzés, de végül a Red Wings simán nyert
A meccs elején úgy tűnt, hogy szoros lesz a mérkőzés, de végül a Red Wings simán nyert
Fotó: Reuters
A meccs elején úgy tűnt, hogy szoros lesz a mérkőzés, de végül a Red Wings simán nyert

A hazai Blackhawks jól kezdte a szabadtéri találkozót: kevesebb mint három és fél perc elteltével megszerezte a vezetést a Red Wings ellen emberelőnyből. Martin Havlat lőtt kapura a bal oldalról, és ekkor még hárítani tudott Ty Conklin kapus, ám a kipattanó korongot Kris Versteeg középről a kapuba lőtte.

A Detroit előbb egy kapuvassal válaszolt, majd a 10. percben sikerült egyenlítenie – szintén emberelőnyből. Henrik Zetterberg korcsolyázott keresztbe a hazai kapu mögött, majd visszapasszolt, és Mikael Samuelsson a kapuba vágta a pakkot.

Nem sokáig örülhettek a vendégek, mivel három perccel később már ismét a Blackhawks vezetett az izgalmas találkozón. Ismét Havlat és Versteeg volt a főszereplő, csak ezúttal a cseh játékos volt a gólszerző a kanadai passza után.

Sokan kíváncsiak voltak a szabadtéri találkozóra
Fotó: Reuters
Sokan kíváncsiak voltak a szabadtéri találkozóra
A Red Wings próbálkozott ismét kiegyenlíteni, de csak egy újabb kapuvasig jutott, az első harmadban nem sikerült újra betalálnia, ezzel szemben a Chicago kevesebb mint egy perccel a szünet előtt kétgólosra növelte előnyét.

Ben Eager a vendégek kapuja mögött forgolódott, majd oldalról a hálóba húzta a korongot, így 3–1-es állásnál ért véget az első játékrész.

A második harmad finoman szólva sem a hazai csapat remekléséről szólt. A Red Wings 3–0-ra nyerte meg a játékrészt, ezzel megfordítva a mérkőzés állását.

Alig több mint egy perc telt csak el a második harmadból, amikor Jirí Hudler lecsapott a hazaiak kapuja előtt egy – az egyik védőről lepattanó – korongra, és nem hibázott közelről. A 33. percben a cseh hokis az egyenlítő gólt is megszerezte, hasonló körülmények között, mint az első találatánál.

A 38. percben végül Pavel Dacjuk nagyszerű góllal koronázta meg a Red Wings teljesítményét: egyedül vitte végig a korongot, majd nem hibázott a kapussal szemben.

A harmadik harmadban ott folytatta a Red Wings, ahol abbahagyta: a negyedik percben tizenhat másodperc alatt két gólt szerzett a vendégcsapat. Brian Rafalski és Brett Lebda találataival már 6–3 volt az állás – nem is csoda, hogy kapust cserélt a Chicago, Nyikolaj Kabibulin érkezett Cristobal Huet helyére.

Ezután már nem kapott gólt a hazai együttes, és az utolsó pillanatban Duncan Keith szépített, de ez már kevés volt a sikerhez, így a Red Wings 6–4-re nyerte meg a Winter Classicot.

NHL

ALAPSZAKASZ, 84. JÁTÉKNAP
Chicago Blackhawks–Detroit Red Wings 4–6 (3–1, 0–3, 1–2)
G: Versteeg (4. – ee.), Havlat (13. – ee.), Eager (20.), Keith (60. – ee.) ill. Samuelsson (10. – ee.), Hudler (22., 33.), Dacjuk (38.), Rafalski (44. – ee.), Lebda (44.)
K: Huet 24/30, Kabibulin 13/13, ill. Conklin 33/37
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik