Csehországban és Svédországban kezdődik a 2008–2009-es NHL-szezon

Az NHL megérkezett Európába. Mint ismeretes, az észak-amerikai profi hokibajnokság szombaton rajtoló alapszakaszának első négy mérkőzését Prágában (a New York Rangers csap össze kétszer a Tampa Bay Lightninggal), illetve Stockholmban (a Pittsburgh Penguins az Ottawa Senatorsszal küzd meg 4-én és 5-én este) rendezik, és a pittsburghiek mókás csapatvetélkedővel hangoltak a találkozókra.

IKEA bútorok összerakásától a jávorszarvas-fényképezésig kellett helyi jellegű feladatokat megoldaniuk, s a versengés végén a győztes játékosok az ABBA együttes legjobb slágereit tartalmazó CD-t nyerték meg – kis visszalépés ahhoz képest, hogy néhány hónapja még a Stanley-kupáért vetélkedtek.

A tavalyi londoni idénynyitó után tehát ebben az évben két klasszikus hokinemzet, Svédország és Csehország ad otthont néhány találkozónak, összhangban az NHL törekvésével, hogy tovább népszerűsítse a ligát az öreg kontinensen – már csak azért is, mert az amerikai piacon vért kell izzadni minden ezreléknyi nézettségnövekedésért, és a hokisoknak ez ügyben nem is áll jól a szénájuk.

Ám míg otthon időnként a ketrecharc és a pókerközvetítés is népszerűbb, mint a jégkorong, Európában nincs probléma, a prágai és a stockholmi jegyeket is pillanatok alatt elkapkodták. A csehországi rendezvény még azt is elbírta, hogy a Rangersből a nyáron elszerződött a legnagyobb cseh kedvenc, Jaromír Jágr – az érdeklődés nélküle is óriási.

A New York-iak edzését például nyolcezren nézték végig. Ráadásul a túra a hokisoknak sem jön rosszul: volt olyan orosz játékos a Pittsburghben, aki kapásból ötven jegyet rendelt, hogy végre valamennyi rokona, barátja és üzletfele élőben láthassa őt játszani.

Persze azért Amerikában sem kell temetni az NHL-t. A bérvita miatt elmaradó 2004–2005-ös idény után ugyan úgy tűnt, a legelszántabb rajongókat leszámítva mindenki elfordul a ligától, de a játékot felgyorsító és látványosabbá tevő szabályváltoztatásoknak és a sztárok új nemzedékének hála, lassan sikerül kikászálódni a gödörből.

Mindez ugyanakkor azt eredményezi, hogy a bajnokság sorsa néhány, húszas évei elején járó ifjoncon múlik: jelenleg az új generáció csillagai viszik a hátukon a ligát. Hiába vannak rajtuk kívül is óriási egyéniségek, az egyszeri amerikainak a pittsburghi Sidney Crosby és a Washington zsenije, Alekszandr Ovecskin ugrik be először a jégkorongról.

Ők ketten tisztában vannak a szerepükkel, és előbb nőttek fel a feladathoz, mint hogy egyáltalán felnőtté váltak volna. A 21 esztendős kanadai és a két évvel idősebb orosz az utóbbi két évben már nemcsak az NHL marketinggépezetének lett kulcsfigurája, de besöpörte a pontkirályi és az alapszakasz legjobbjának járó trófeákat is.

Crosby a bajnoki döntőbe is vezette övéit, ám ott fejet kellett hajtaniuk a Detroit Red Wings előtt. Ebben az évadban azonban már a Washington is esélyes lehet akár a nagydöntőbe jutásra is: Ovecskin köré szintén egyre jobb csapatot sikerül építeni.

A Keleti főcsoportban van azért néhány kemény rivális: a masszív Philadelphia, a nyáron teljes vérátömlesztésen áteső, legutóbb ligautolsó Tampa, a Martin Brodeurrel a kapuban életveszélyes New Jersey, az elmúlt idényben meglepetésre keleti alapszakaszgyőztes Montreal, a minden évben próbálkozó, de előbb-utóbb elbukó New York Rangers mellett a Bostont és az Ottawát sem szabad leírni.

Nyugaton viszont a helyzet változatlan: most is a Detroit a favorit. A bajnoki címvédő Red Wings épp az ellentétes utat járja, mint a Pittsburgh és a Washington: zseniális fiatalok helyett a rutinos klasszisokra épít, akik mellé – nyarankénti nagybevásárlás helyett – évek kitartó munkájával nevelnek a csapatnál sztárokat a csiszolatlan gyémántokból.

Az együttes két legjobb támadója közül az orosz Pavel Dacjukot csak a 171., a svéd Henrik Zetterberget (aki a liga legsokoldalúbb, a játék minden elemében kiemelkedő korongosa) a 210. helyen választották annak idején a játékosbörzén…

Rajtuk kívül a csatársorban hasznos kiegészítő emberek, az elmúlt hét évből hatszor a liga legjobb védőjének választott svéd bekk, Nicklas Lidström (és a 46 évesen még hadra fogható, ám a minap sípcsonttörést szenvedő Chris Chelios) vezette betonbiztos védelem, a kapuban az elnyűhetetlen Chris Osgood és a remek játékrendszert kidolgozó Mike Babcock főedző jelenti a garanciát a sikerre.

De nem szabad megfeledkeznünk a San Joséról (amelyről nem tudnánk megmondani, hogy egy ilyen remek csapat miért is nem játszott nagydöntőt), a mind jobban összeérő Dallasról, a Patrick Kane és Jonathan Toews személyében két csodafiatallal felálló Chicagóról, a stabil Calgaryról, a legendás Wayne Gretzky keze alatt lassacskán újjáépülő Phoenixről és a Scott Niedermayer meg Teemu Selänne személyében két szupersztárt is a visszavonulás széléről visszacsalogató Anaheimről sem.

A bivalyerős Nyugati főcsoportban a szétesett St. Louison és az egy lépéssel a többiek mögött kullogó Los Angelesen kívül tulajdonképpen egyik együttesről sem lehet kijelenteni, hogy esélytelen lenne a rájátszásra.