A Montreal kiütéses győzelme továbbjutást ért a Boston ellen

Vágólapra másolva!
2008.04.22. 08:04
Az NHL rájátszásának, magyar idő szerint kedden hajnalban játszott mérkőzésein a Montreal Canadiens a hetedik találkozón kiütötte a Boston Bruinst, és ezzel megnyerte a párharcot, míg a Washington Capitals egyenlített a Philadelphia ellen, miután idegenben 4–2-re győzött.
Örömünnep montreáli módra, a Canadien játékosai továbbjutásukat ünneplik a Boston ellen
Fotó: Reuters/ Shaun Best
Örömünnep montreáli módra, a Canadien játékosai továbbjutásukat ünneplik a Boston ellen
Örömünnep montreáli módra, a Canadien játékosai továbbjutásukat ünneplik a Boston ellen
Fotó: Reuters/ Shaun Best
Örömünnep montreáli módra, a Canadien játékosai továbbjutásukat ünneplik a Boston ellen

A rájátszás kezdete előtt az egyik legsimább párharcnak tűnt a Montreal és a Boston csatája, az alapszakaszt ugyanis a Keleti főcsoport első helyén zárta a bajnoki címre is esélyes Canadiens, míg a Bruins csak nyolcadikként.

Ennek megfelelően indult a négy győzelemig tartó csata, hiszen az első két összecsapást a Montreal nyerte. Ezt követően azonban a Boston egy vereség mellett háromszor is tudott győzni, az ötödik meccsen például idegenben 5–1-re!

Így a simának induló párharcból egy rendkívül kiélezett meccs kerekedett, melyen egy mindent eldöntő ötödik találkozó után dőlt el a továbbjutás kérdése. Az utolsó, Montrealban rendezett mérkőzésen viszont a Canadiens már esélyt sem adott a Bruinsnak.

A negyedik percben rezdült először a vendégek hálója, amikor egy Saku Koivu-Alex Kovalev összjáték után Michael Komisarek elé került a korong, aki vezetéshez juttatta a hazaiakat. A második harmadban előbb Mark Streit, majd Andrej Koszticin talált a kapuba, így tulajdonképpen már a záró felvonás előtt eldőlt a mérkőzés.

A találkozó hajrájában Andrej Koszticin második gólját is megszerezte, majd nyolc másodperccel a vége előtt Szergej Koszticin állította be az 5–0-ás végeredményt, aminek köszönhetően a Montreal 4–3-re megnyerte a párharcot.

A másik mérkőzésen az alapszakasz során harmadik helyen végzett Washington a hatodik Philadelphiához látogatott, úgy hogy az addig lejátszott öt mérkőzésből hármat a Flyers nyert.

Ezúttal is a Philadelphia kezdett jobban, Mike Richards és Daniel Briere góljával már 2–0-ra vezettek a hazaiak a második harmad elején. Ekkor a Flyers szurkolói fél lábbal már a főcsoport elődöntőjében érezhették csapatukat (hiszen egy Philadelphia győzelem már továbbjutást ért volna).

A washingtoniak azonban elrontották a hazaiak örömét: már a második játékrész végére egyenlített a Capitals, a harmadik harmadban pedig Alkszander Ovecskin két találatával a meccset is megnyerte.

Ezzel a négy győzelemig tartó párharc állása 3–3, a mindent eldöntő hetedik mérkőzésre magyar idő szerint szerdán hajnalban kerül sor Washingtonban.

RÁJÁTSZÁS

KELETI FŐCSOPORT
Montreal Canadiens (1.) Boston Bruins (8.) 5–0
A négy győzelemig tartó párharc végeredménye: 4-3 A Montreal javára
Philadelphia Flyers (6.) Washington Capitals (3.) 2–4
A négy győzelemig tartó párharc állása: 3–3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik