Liwest Linz – Alba Volán 4-2 (0-1, 1-1, 3-0) |
Az utolsó harmadban vette kézbe a volánt a Linz, addig vezetett az Alba
Újabb vereséget szenvedett a székesfehérvári Alba Volán együttese az Osztrák Jégkorongliga (EHL) tizenötödik fordulójában, a bajnoki tabella harmadik helyezettjének, a LIWEST Linznek az otthonában. Két harmadon át remekül tartotta magát a Jasko-legénység, 2-1-es vezetéssel vághattak neki az utolsó játékrésznek. A záróetap elején aztán összeomlottak a fehérváriak, és alig több, mint két perc alatt háromszor is kapituláltak.

A székesfehérváriak most is búslakodhattak a meccs után, pedig nem jártak messze a sikertől

A székesfehérváriak most is búslakodhattak a meccs után, pedig nem jártak messze a sikertől
Az első harmadban a linziek meg akarták mutatni, ki az úr a háznál, mérsékelt sikerrel.
Lukas ütőjében háromszor is benne maradt ugyanis a gól: két utóbbi próbálkozását ráadásul osztrák emberelőnyös helyzetben adhatta le, Budain azonban nem tudott kifogni.
A kontrákra berendezkedő magyarok aztán a harmad vége felé kisebb meglepetésre magukhoz ragadták a vezetést, Gosselin volt eredményes.
A következő harmadban kettős emberelőnybe kerültek az osztrákok, a magyar csapat azonban az linzi tábor teljes megdöbbenésére ezt is hősiesen kivédekezte.
Négy perccel az újabb szünet után aztán megtört a Linz és Lukas gólcsendje, Budai ekkor nem tudta megbabonázni a LIWEST csatárát.
A harmad végén jött az újabb sokk a sógoroknak, Benk András megpattanó lövése után Patrick Machreich kapujában landolt a korong.
Szusszanhattak a magyarok, a játék képe alapján azonban elképesztően nehéz záróharmad várt rájuk.
A hazaiak a harmadik etapban is hatalmas elánnal kezdtek, ennek pedig meg is lett az eredménye.
Egy perc alatt sikerült fordítniuk, előbb éles szögből Shearer, majd Lukas passza után Baumgartner vette be Budai kapuját.
További egy percre volt szükségük a linzieknek, hogy gyakorlatilag a meccset is eldöntsék: Jean-Francois David már 4-2-re alakította az állást.
A végén a Linz nem akart, az Alba nem tudott változtatni a játék ritmusán, így maradt a kétgólos magyar vereség.
ERSTE BANK OSZTRÁK JÉGKORONGLIGA (EHL)
Legfrissebb hírek

Osztrák hokiliga: nyert a Volán, és utolérte a listavezetőt
Jégkorong
2023.12.05. 22:23

Osztrák hokiliga: ötgólos meccsen verte a Villachot a Volán
Jégkorong
2023.12.01. 22:08
Ezek is érdekelhetik