Az NHL, az észak-amerikai jégkorong-bajnokság alapszakaszának 141. játéknapján kilenc mérkőzés közül hét szorosan alakult: négy a hosszabbításban dőlt el, kettő pedig a szétlövésben. Érdekesség, ezekből négyszer a vendégcsapatok jöttek ki jobban. A Minnesota cserekapusa, Josh Harding a szezonban először volt kezdő és harminc lövést hatástalanítva mindjárt shutouttal nyitott.

Pavol Demitra (Minnesota Wild, jobbra) kétszer mattolta Dwayne Rolosont (Edmonton Oilers, balra)

Pavol Demitra (Minnesota Wild, jobbra) kétszer mattolta Dwayne Rolosont (Edmonton Oilers, balra)

Persze, a győzelemhez kellenek a támadásokat eredményesen befejező társak is. Nos, az Edmonton elleni idegenbeli bajnokin erre sem lehetett panasz a vendégek részéről: Demitra és Gaborik is két-két gólt lőtt, valamint adott egy-egy gólpasszt, így a Minnesota igencsak jégbe döngölte az Olajosokat.
Az NSO ajánlja:
Hiába vezetett a Washington 34:14-nél két góllal, a Tampa zsinórban háromszor talált a kapujukba, így a hazaiaknak kapaszkodniuk kellett a végén az egyenlítésért. Semin 11 mp-vel a vége előtt aztán betalált, jöhetett a hosszabbítás, majd a szétlövés, amelyet a Tampa Tarnasky góljával 1-0-ra nyert. Előtte tizenkilenc(!) játékos hibázott!!!
New Yorkban gólnélküli első harmadot követően a házigazda Rangers a második felvonás hajrájában 1:09 perc alatt kétgólos előnyre tett szert, de a Pittsburgh jó hajrával kiharcolta a hosszabbítást. A Pingvinek a harmadik harmadban két góllal nyitottak, 43:45-nél már egyenlő volt az állás. A szétlövésben öt kihagyott büntető után Crosby gólja döntött.
Hiába lőtt a bostoni Mowers két gólt kezdésnek, 3-3 után a túlórában 4:50-nél Upshall találata a Philadelphia sikerét jelentette.
Az Islanders New Yorkban kétgólos vezetésénél 57:29-ig nyeregben érezte magát, akkor azonban a St.Louis szépített, majd 38 mp-vel később egyenlített is. A lendületbe jött vendégeknek a hosszabbításban 25 mp is elég volt a győztes találat megszerzéséhez.
LA-ben nyert a Nyugati főcsoportban utolsó helyen álló Kings, amely az ugyanott második Anaheimet verte, szintén a hosszabbításban, Cammalleri 3:17-nél szerzett góljával.
A Phoenixben Thomas, a Vancouverben Sedin duplázott, utóbbi viszont annak is örülhetett, hogy csapata otthon győzni tudott.
NHL, ÉSZAK-AMERIKAI JÉGKORONG-BAJNOKSÁG:
| Vancouver Canucks-Phoenix Coyotes | 4-3 |
| Boston Bruins-Philadelphia Flyers | 3-4 - hosszabbítás után |
| New York Rangers-Pittsburgh Penquins | 3-4 - szétlövés után |
| Washington Capitals-Tampa Bay Lightning | 4-5 - szétlövés után |
| New York Islanders-St. Louis Blues | 2-3 - hosszabbítás után |
| Florida Panthers-Dallas Stars | 2-1 - hosszabbítás után |
| Chicago Blackhawks-Colorado Avalanche | 1-6 |
| Edmonton Oilers-Minnesota Wild | 0-5 |
| Los Angeles Kings-Anaheim Ducks | 4-3 - hosszabbítás után |
Legfrissebb hírek

Győzelemmel tért vissza a 45 éves Venus Williams
Tenisz
2025.07.22. 12:42

82 helyett 84 meccses lehet az NHL-alapszakasz
Amerikai sportok
2025.06.28. 14:57
Ezek is érdekelhetik





