Sajtótájékoztató: kezdődik a nagy kaland

SEBASTIAN TAMÁSSEBASTIAN TAMÁS
Vágólapra másolva!
2005.09.08. 00:17
Címkék
Álomszerűen alakul Vas János nyara. A magyar válogatott 21 éves jobbszélsője júliusban próbajátékon vehetett részt, miután hároméves szerződést kínált neki az 1999-es Stanley-kupa-győzes gárda, a Dallas Stars. Ezzel ő a magyar hokitörténelem második játékosa Szuper Levente után, aki NHL-es szerződést írhatott alá.
- Pénteken kezdődik a nagy kaland. Tud aludni? - kérdeztük a szerdai sajtótájékozató után.
- Nagyon izgatott vagyok, de azért még nem forgolódom álmatlanul. De hasonlóan izgultam a júliusi próbajáték előtt is, szuggeráltam magamnak, hogy muszáj jól játszanom és bizonyítanom, s a jelekből ítélve sikerült is.

- Milyenek voltak a dallasi napok?
- Melegek. Egyszer tíz percet álltam a napon, majdnem roszszul is lettem. Mondták, hogy ezt nem szabad. Az edzők kedvesek, közvetlenek voltak, a legelső nap a Dallas egyik segédedzője vállon veregetett, amikor elment mellettem, pedig halvány fogalma sem volt, ki vagyok.

- Mekkora az esélye annak, hogy a Dallasban, az NHL-ben marad?
- Erről egyelőre csak álmodozom. A reális célom, hogy kiharcoljam a helyem a farmcsapatban, az Iowa Starsban, ahonnan bármikor felvihetnek a NHL-be. Hétfőn kezdődik az edzőtábor, közösen a nagycsapattal, úgyhogy akkor be kell mutatkoznom majd Modanónak és társainak. Aztán, ha bizonyítok, az előszezonmeccsek következnek húszezer néző előtt, majd október elején kezdődik az évad, addig dől el, hogy hol folytatom. Sokan mondják, nehezebb bekerülni az NHL-be, mint bennmaradni. De az álom közel van: Szuper Levi tíz meccs erejéig tartalék kapusként ült NHL-meccsen kispadon, talán egy mezőnyjátékosnak nagyobb az esélye, hogy jégre lépjen.

- Nem ünneprontásként: mi lesz a válogatottal?
- Sajnos nem sok az esély rá, hogy szerepeljek a nemzeti csapatban - most életem nagy lehetőségére összpontosítok.
Legfrissebb hírek

Iváncsik Gergő: Remélem, hogy sikerül túllépni mindazt, ami eddig kicsit is gátolta a magyar válogatottat

Kézilabda
17 perce

„Szerepelt a korszak öt legfontosabb meccsén” – Hosszú Kávé Zakariás Ágnessel

Képes Sport
39 perce

Bekerült a Milan sztárja, megvan a portugálok kerete az írek és a mieink ellen

Foci vb 2026
51 perce

Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

Európa-liga
52 perce

Barcelona: leszálltak a Szuperliga-vonatról Laportáék

Spanyol labdarúgás
1 órája

Dopping miatt kétéves eltiltást kapott az olimpiai érmes atléta

Atlétika
1 órája

Vogel Soma a kezelése után: Az olimpia volt az első gondolatom

Vízilabda
1 órája

Csaknem félmillió embert mozgatott meg az Európai Sporthét Magyarországon

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik