Nem akartak több újvárosit venni

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2005.09.05. 00:00
Címkék
Ma játszik először hazai pályán az Újpesti TE felnőtt jégkorongcsapata a romániai Csíkszereda elleni felkészülési mérkőzésen. Ez alkalomból a csapatnál sajtótájékoztatót is tartottak, amelyen Ancsin János, a csapat edzője értékelte a gárda felkészülését.
Az újpestiek és a ferencvárosiak idén is nagy csatákat vívhatnak majd (fotó: Mirkó István)
Az újpestiek és a ferencvárosiak idén is nagy csatákat vívhatnak majd (fotó: Mirkó István)
Az újpestiek és a ferencvárosiak idén is nagy csatákat vívhatnak majd (fotó: Mirkó István)
Az újpestiek és a ferencvárosiak idén is nagy csatákat vívhatnak majd (fotó: Mirkó István)
Az újpestiek és a ferencvárosiak idén is nagy csatákat vívhatnak majd (fotó: Mirkó István)
Az újpestiek és a ferencvárosiak idén is nagy csatákat vívhatnak majd (fotó: Mirkó István)

A korábbi sokszoros válogatott játékos elmondta, a felkészülés elsődleges célja az volt, hogy hozzászoktassák a gárdát ahhoz a sorozatterheléshez, amelyet az Interligában való részvétel jelent. Amíg csak a hazai pontvadászatban kellett helytállniuk az újpestieknek, előfordult, hogy hetente, kéthetente kellett egy-egy tétmeccsen szerepelniük, míg most a nemzetközi kötelezettségekkel együtt heti két mérkőzés meg sem kottyanhat majd nekik.

Ennek érdekében szervezték a lilák eddigi, idegenbeli edzőmérkőzéseit is, amelyek között volt olyan is, amelyre négyszáz kilométer utazás után, csak jelképes pihenővel állt ki a csapat - így volt alkalma a fiatal gárdának hozzáedződni az Interliga-szereplés követelményeihez is.

A klub előtt álló szezonról szólva Ancsin János elmondta, hogy az Interligában a cél a rutin és a nemzetközi tapasztalat megszerzése, valamint hogy erősödjenek az újpesti tehetségek. A Borsodi Ligában azonban a döntőbe kerülést tűzte ki célul a gárda elé a szakmai stáb, ez pedig az új erősítésekkel egyáltalán nem elérhetetlen, hiszen papírforma szerint a Volán mellé a Dunaferr, az Újpest, és akár a Ferencváros is odaérhet a fináléba.

És ha már az új erősítéseknél tartunk, Horváth Andrással és Ladányi Balázzsal 250 válogatottság költözött a Megyeri útra Dunaújvárosból, de érkezhetett volna több is. Ancsin János azonban elmondta, szakmai érvek szóltak amellett, hogy csak posztokra igazoljanak, ne két sornyi rutinos hokissal töltsék fel a keretet. "Az Újpestnek az a célja, hogy saját maga neveljen ki válogatott játékosokat, az ő fejlődésüknek pedig jobbat tesz, ha nem veszik el előlük a lehetőséget az újonnan érkezettek. Igazából szerencsés véletlen, hogy Ladányi és Horváth hozzánk került, mert pont az ő posztjukra akartunk játékost igazolni, és éppen ők voltak elérhetőek. Több újvárosit, vagy más csapatból érkezett játékost azonban szándékosan nem vettünk" - árulta el a szakvezető.

Bővült a lilák szakvezetői stábja is, nem is akármilyen névvel. A 139-szeres válogatott hátvéd, Ancsin László a nyáron, 39 évesen akasztotta szögre a korcsolyát, most pedig visszatért nevelőegyesületéhez, és az egyik korosztályos csapat edzője lesz.

Az egyre rózsásabb körülményeket a Megyeri úton mostantól új főtámogató is biztosítja, a DHL Express Magyarország. A csomagküldő szolgálatáról közismert logisztikai cég maga kérte, hogy ne névadó szponzor, csak főtámogató legyen - követve a külföldi mintát.

Az újpestiek ma este 18:30-kor játszanak felkészülési mérkőzést a romániai Csíkszeredával, majd holnap ugyanebben az időben ismét jégre lép a két csapat. A találkozók jegybevételének felét az erdélyi árvíz károsultjainak utalják majd át.

Megkezdődött a bérletárusítás is a Megyeri úton: a minden hazai Borsodi Liga- és Interliga-mérkőzésre érvényes, 30 meccses bérlet 15 ezer, a diák- és nyugdíjas-szezonbelépő 10 ezer forintba kerül.
Legfrissebb hírek

Formula–E: Evans a pole-ban; a Rowland a csoportjából sem jutott tovább a londoni időmérőn

Egyéni
11 perce

Sportlövészet: Péni István aranyérmes az Eb-n a férfi puska összetett számában

Egyéb egyéni
17 perce

A bosnyák bajnoknál folytatja a legutóbb Nyíregyházán játszó védő

Labdarúgó NB I
22 perce

A Kisvárda támadó középpályása az NB II-be igazolt

Labdarúgó NB II
34 perce

Vívás: a bronzért vív férfi tőrcsapatunk a vb-n

Egyéb egyéni
36 perce

Hátsó füves futballmentő túra: Pisont István üzent a rozsályiaknak

Hátsó füves
38 perce

A Liverpool „Örökké 20” emblémával játszik Diogo Jota emlékére a következő idényben

Angol labdarúgás
50 perce

Videó: fantasztikus Szoboszlai-csavarás a Milan kapujában!

Légiósok
58 perce
Ezek is érdekelhetik