Botrány után: az FTC visszatér a Kisstadionba

KEMENCZKY ZOLTÁNKEMENCZKY ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2005.03.08. 11:48
Címkék
Birtokháborítás miatt az orosz üzemeltető hívta ki a rendőröket tegnap este az AstraZeneca Jégcsarnokba, ahol aztán a Ferencváros jégkorongcsapatának játékosai és a hatósági személyek között nézeteltérés alakult ki. Dmitrij Maszlov még tegnap délben tiltotta ki az arénából a ferencvárosiakat, akiket azonban a tulajdonos, a Reorg-04 Kft. úgy tájékoztatott, hogy természetesen övék a csarnok este hét órától. Az ügyben hivatalos személy elleni erőszak bűncselekményének gyanúja miatt tett feljelentést a rendőrség, a vizsgálatot a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal végzi. A Ferencváros a Kisstadionba költözik.
Rob Niedermayert újabb és újabb élmények érik Magyarországon, nem is győzi kapkodni a fejét. A múltkor kamerával korcsolyázott körbe a Kisstadionban, mert még soha nem játszott a szabad ég alatt, és most is lett volna mit felvennie az AstraZeneca-csarnokb
Rob Niedermayert újabb és újabb élmények érik Magyarországon, nem is győzi kapkodni a fejét. A múltkor kamerával korcsolyázott körbe a Kisstadionban, mert még soha nem játszott a szabad ég alatt, és most is lett volna mit felvennie az AstraZeneca-csarnokb
Rob Niedermayert újabb és újabb élmények érik Magyarországon, nem is győzi kapkodni a fejét. A múltkor kamerával korcsolyázott körbe a Kisstadionban, mert még soha nem játszott a szabad ég alatt, és most is lett volna mit felvennie az AstraZeneca-csarnokb
Rob Niedermayert újabb és újabb élmények érik Magyarországon, nem is győzi kapkodni a fejét. A múltkor kamerával korcsolyázott körbe a Kisstadionban, mert még soha nem játszott a szabad ég alatt, és most is lett volna mit felvennie az AstraZeneca-csarnokb
Rob Niedermayert újabb és újabb élmények érik Magyarországon, nem is győzi kapkodni a fejét. A múltkor kamerával korcsolyázott körbe a Kisstadionban, mert még soha nem játszott a szabad ég alatt, és most is lett volna mit felvennie az AstraZeneca-csarnokb
Rob Niedermayert újabb és újabb élmények érik Magyarországon, nem is győzi kapkodni a fejét. A múltkor kamerával korcsolyázott körbe a Kisstadionban, mert még soha nem játszott a szabad ég alatt, és most is lett volna mit felvennie az AstraZeneca-csarnokb

"Az FTC ki van rúgva…"

A három gyôzelemig tartó bronzcsata programja:
Március 10., 18.30: UTE–Ferencváros
Március 12., 18.00: Ferencváros–UTE
Március 13., 18.30: UTE–Ferencváros
Március 16., 18.00: Ferencváros–UTE
Március 19., 18.30: UTE–Ferencváros

A négy gyôzelemig tartó bajnoki döntô programja:
Március 10., 18.00:
Alba Volán-FeVita–DAC-Invitel
Március 11., 18.00:
DAC-Invitel–Alba Volán-FeVita
Március 14., 18.00:
Alba Volán-FeVita–DAC-Invitel
Március 15., 20.00:
DAC-Invitel–Alba Volán-FeVita
Március 17., 18.00:
Alba Volán-FeVita–DAC-Invitel
Március 18., 18.00:
DAC-Invitel–Alba Volán-FeVita
Március 21., 18.00:
Alba Volán-FeVita–DAC-Invitel
Mint arról a Nemzeti Sport mai száma is beszámolt, összetű- zésbe keveredtek egymással a rendőrök és a Ferencváros jégkorongcsapatának tagjai a hétfő esti edzésen, a káposztásmegyeri AstraZeneca Jégcsarnokban. A rendőröket az üzemeltető cég vezetője, Dmitrij Maszlov hívta ki, mert ő hétfő délben faxon arról tájékoztatta az FTC szakosztályát, hogy mostantól nem ad számukra edzéslehetőséget a létesít- ményben.

A birtokháborítás miatt kiérkező rendőrök több szemtanú állítása szerint Ancsin Lászlót, az FTC másodedzőjét megpróbálták lehúzni a jégről, míg a csapat tagjai visszafelé húzták a játékosedzőt. Mihók Béla elnökségi tag elmondta: tudomása szerint tettlegesség nem volt, ellenben a rendőrök szerinte megengedhetetlen hangnemet használtak, s "a Fradit gyalázó kijelentéseket" tettek.

Mihók visszaemlékezése szerint Ancsin Lászlót be akarták kísérni a IV. kerületi kapitányságra, fel is vitték Dmitrij Maszlov irodájába, levetették vele a korcsolyáját, ám végül mégsem állították elő, mert a kapitányságvezető leállította a folyamatot.

Kétszer szedtek volna belépőt az elmaradt a Fradi-Újpest meccsre

A vita Maszlov és az FTC között azért alakult ki, mert a zöld-fehérek szerették volna, hogy a február 22-i, Kisstadion-beli FTC-UTE elmaradt mérkőzés belépőit az AstraZeneca jegypénztáraiban automatikusan becseréljék a megismételt találkozóra érvényes belépőkre. A Nemzeti Sport Online-nak nyilatkozó Mihók Béla és Kassai György (a két kanadai jégkorongozót az FTC-hez hozó menedzser) szerint azonban több ferencvárosi szurkoló jelezte felháborodottan, hogy a nyilvános ígéret ellenére a pénztárban 500 forintot kérnek az új belépőkért.

"Az üzemeltető az előzetes megállapodásunk ellenére azt szerette volna, hogy a szurkolók vegyenek újra jegyet, és azt mondta, hogy az FTC-től kérjék majd vissza az ötszáz forintjukat - mondta el Kassai György. - Mi azt mondtuk, nem erről volt szó, erre bezárták a pénztárt, mondván, csináljunk a jegyekkel, amit akarunk. Ezután Hudák János szakosztály-igazgató egy kis asztalnál ülve, kvázi szotyiárusként cserélte vissza a szurkolóknak a belépőket. A megismételt meccs szombaton volt, hétfőn Maszlov faxon közölte, hogy ki vagyunk rúgva, mostantól nem biztosít számunkra edzésidőt a csarnokban."

Mihók Béla elnökségi tag azzal egészítette ki az információkat, hogy a tulajdonos R-04 Kft. Maszlovval ellentétesen nyilatkozott.

"Azt mondták a Reorgnál, héttől a miénk a jég, menjünk nyugodtan. Odamentünk, de már volt ott egy amatőr együttes. Igaz, hogy nem ugráltak örömükben, amikor megjöttünk, de lementek a jégről. Nem sokkal ezután érkeztek meg a rendőrök, akiket az irodájukban tartózkodó Dmitrij Maszlov hívott ki."

Dmitrij Maszlov ma szó szerint a következőket mondta a távirati irodának: "Már az előző idényben is gond volt az FTC-vel, és a mostani szezonban, amikor a csapat ide-odaköltözött a káposztásmegyeri csarnok és a Kisstadion között, semmilyen értesítést nem kaptunk, számíthatunk-e rájuk, és mikor rendezik az adósságukat. Ez üzlet, és úgy látjuk, hogy a Ferencvárossal nem tudunk együttműködni."

Maszlov cége, az Avantage 3 Kft. egyébként korábban tulajdonosa volt a jégcsarnoknak, ám elveszítette ezt a jogát, miután a hitelező pénzintézetnek nem tudta törleszteni az adósságát. Így gyakorlatilag a bank birtokába került a létesítmény, de az új tulajdonos jogait gyakorló R-04 Kft. megbízott üzemeltetőként tovább foglalkoztatta az Avantage 3 Kft.-t.

Visszatérve Maszlov nyilatkozatára: Mihók Béla szerint az FTC egyáltalán nem szegte meg a megállapodást.

"Amikor biztossá vált, hogy a két kanadai játékos, Rob Niedermayer és Jason Strudwick nálunk játszik majd, leültünk Dmitrij Maszlovval, és megegyeztünk arról, hogy az edzéseinket és a meccseket az AstraZenecában tartjuk majd. Mindent kifizettünk, a jégidőt előre, egy százhetvenezer forintos korábbi tartozásunkat pedig az év elején. Olyannyira nem igaz Maszlov úr állítása, hogy az utóbbi mérkőzések utáni elszámolással még ő tartozik nekünk."

A sportvezető kérdésünkre elmondta: az FTC ötven percenként 25 ezer forint plusz áfa összeget fizet "jégidő" gyanánt, a mérkőzések rendezői költségeit a szakosztály állja, a bevételből pedig tíz százalékkal részesedik az Avantage 3 Kft.

"Dmitrij Maszlovnak csak haszna származik abból, hogy a Fradi a jégcsarnokban edz, és ott játssza a mérkőzéseit, hiszen korábban minden meccsünket és tréningünket a Kisstadionban tartottuk. Azért vittük be fedett pályára a gyakorlásainkat és a rendezvényeinket, mert hát két kanadai NHL-játékossal mégsem edzhetünk a szabad ég alatt. Szóval, nem értem az egészet, csak annyit mondhatok, hogy szerintem Maszlov úr a megismételt Ferencváros-Újpest mérkőzésre is szerette volna beszedni a bevételt, holott nem erről volt szó."

Mihók Béla egyébként úgy tudja, hogy az R-04 Kft. a történtek után megvonja majd az üzemeltetői jogosítványokat Dmitrij Maszlovtól.

Az FTC ettől függetlenül visszaköltözik a Kisstadionba, ott edz, és ott játssza le a bronzcsata hazai mérkőzéseit is az Újpesttel.

Hivatalos személy elleni erőszak…

Végezetül megkérdeztük a rendőrséget is, lesz-e folytatása a kiérkező rendőrök és a csapat között kialakult nézeteltérésnek. A IV. kerületi kapitányság vezetőjének asszisztense a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz (BRFK), a BRFK pedig a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatalhoz irányított bennünket, mondván: mivel hivatalos személy elleni erőszak bűntettének gyanúja miatt érkezett feljelentés, az üggyel a továbbiakban az ügyészség foglalkozik.

Dr. Dobos Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője elmondta: a szükséges dokumentumok még nem érkeztek meg hozzájuk, így csak annyit tud, hogy egy rendőrjárőr állítólag könnyebb sérülést szenvedett, ám a papírok hiányában ezt nem tudja megerősíteni.

"Hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt akkor is lehet feljelentést tenni, ha sérülés valójában nem történt, de a kísérlete fennállt. Másrészt a bántalmazás nem minden esetben jár sérüléssel."

Szombaton újra a Kistadionban

A Ferencváros legközelebb csütörtökön játszik az Újpest ellen a Megyeri úton, ez a három győzelemig tartó bronzcsata nyitó felvonása. Az első hazai rendezésű összecsapásra - az új körülmények figyelembe vételével - várhatóan szombaton este kerül sor a Kisstadionban.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik