Mi történt volna, ha nincsenek játékvezetők?

MOLNÁR ALEXAMOLNÁR ALEXA
Vágólapra másolva!
2004.10.30. 23:46
Címkék
Jól szórakozott a közönség. Legalábbis azon része, amelyből megelégedést váltott ki péntek esti bunyó és sok szabálytalanság.
Magyar bajnoki jégkorongmérkőzésre mentek ki, de nem igazán a szép cselektől és bombagóloktól élénkült meg a lelátó: 159 percnyi (!) kiállítás volt a parázs hangulatú találkozón, s lássuk be, ami jár, az jár. A játékvezető, Djordje Fazekas segédjével, Zlatko Evetoviccsal Szabadkáról érkezett, a Magyar Jégkorongszövetség rendelte ki őket az UTE-Ferencváros rangadóra. Lehet okolni a bírót is, hogy túl sokszor avatkozott a játékba, és ítéleteivel megtörte a mérkőzés lendületét, de hogy mi a szabálytalan, arra általában egyszerű a válasz: ami a szabálykönyvben foglaltakkal ellenkezik, no és amit a játékvezető annak vél.

Hokiból volt kevesebb, birkózásból annál több (Fotó: Meggyesi Bálint)
Hokiból volt kevesebb, birkózásból annál több (Fotó: Meggyesi Bálint)
Hokiból volt kevesebb, birkózásból annál több (Fotó: Meggyesi Bálint)
Az utóbbi években volt egy bevett figura, mely szerint a Ferencváros nagyobb gond nélkül nyert lila-fehér riválisa ellen. Nos, ez a mostani bajnokságra megváltozott: az újpestiek előbb a Magyar Kupától búcsúztatták el 5-2-es győzelemmel a Fradit, majd a következő találkozón újabb vereséget mértek vendégeikre. A ferencvárosi jégkorongozók pénteken este nem a góllövéssel vagy kontraakciókkal, hanem testi erővel és szabálytalanul igyekeztek feltartóztatni a vendéglátókat, így született meg az újabb, a 3-0-s zakó.
A mérkőzés első harmadában már több meccsre is elegendő, 51 percnyi büntetést rótt ki a játékvezető. "Hoffmann végleges kiállítása jogos volt, hiszen sérülést okozott. Ám Fazekas úr ezután nem tudta kontrollálni a történéseket, megzavarodott, s minden kisebb durvaságot lefújt - véleményezte a botrányos meccset Ancsin János, az újpestiek vezetőedzője. - Szerintem a bíró túl szigorú volt, megnehezítette a csapatok dolgát, mert folyton váltakozva előnyben, majd hátrányban kellett játszani, ami nagyon sokat kivett a játékosokból. Ráadásul mindig megtörte a játékot az ítéleteivel, ezzel újabb indulatokat szított."
Ancsin hozzátette: nem lehet egy napon emlegetni a régi idők Újpest-Fradiját a péntek estivel, mert korábban jóval keményebb összecsapások jellemezték a párharcot. Itt tegyük hozzá, hogy ez korántsem mentség arra, hogy egy jégkorongmérkőzést - legyenek a felek akárkik is - ökölharccal igyekezzenek vigyenek dűlőre vinni…
"A csapatok nagyon sokat hibáztak, de szerintem a bíró bakizott a legtöbbet, mert a kelleténél több kiállítást fújt be" - emlékezett vissza a történtekre Szergej Oreskin, a Ferencváros trénere. Arra a kérdésre pedig, hogy az idén az Újpest fejlődött-e ilyen sokat, vagy pedig a Fradi romlott a távozó játékos miatt, az orosz mester így válaszolt: "Az a probléma, hogy nem tudunk gólt lőni, úgy pedig nem lehet nyerni. Természetesen az újpestiek erősödtek azáltal, hogy van saját pályájuk, amelyen napi kétszer tudnak edzeni, ráadásul hat szlovák hokis segíti őket. Mi amatőrcsapat vagyunk, de sok munkával tudunk majd eredményeket elérni - ezért dolgozunk tovább." ---- A ----
Legfrissebb hírek

Ligue 1: otthon tartotta a három pontot a Lille, továbbra is esélyes a BL-szereplésre

Francia labdarúgás
32 perce

PL: az Arsenal a kiesés szélére sodorta az Ipswichet, még nem bajnok a Liverpool

Angol labdarúgás
32 perce

NB II: Kolorcity Kazincbarcika SC–FC Ajka

Labdarúgó NB II
35 perce

NB II: máris gól Mezőkövesden, kihagyott 11-es Gyirmóton – ÉLŐ eredménykövető!

Labdarúgó NB II
37 perce

NB II: Mezőkövesd Zsóry–Opus Tigáz Tatabánya

Labdarúgó NB II
40 perce

NB II: Gyirmót FC Győr–Kisvárda Master Good

Labdarúgó NB II
40 perce

NB II: Szentlőrinc–Budapest Honvéd

Labdarúgó NB II
41 perce

NB II: Békéscsaba 1912 Előre–Szeged-Csanád GA

Labdarúgó NB II
43 perce
Ezek is érdekelhetik