Szuper Levente az újvárosiaké

SZŰCS MIKLÓSSZŰCS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2004.10.06. 20:44
Címkék
Több mint hét évvel ezelőtt, 1997 márciusában védett utoljára magyar klubcsapatban Szuper Levente.
Akkor a Dunaferr ellenében segítette a Ferencvárost bajnoki címhez, azóta pedig külföldön, javarészt a tengerentúlon keserítette a csatárok életét.
"Hosszú volt ez az idő, amelyet távol töltöttem - mondta a válogatott hálóőr a kedd délelőtti sajtótájékoztatón, amelyen Szuper nagy visszatérését jelentették be. - Szép évek voltak, és a mostani megállapodás természetesen nem azt jelenti, hogy ezt a szakaszt lezártam az életemben, mert szeretnék még külföldön szerepelni, de az elkövetkezendő idényben a dunaújvárosiakkal szeretnék bajnokságot és Magyar Kupát nyerni, s az Interligában is minél jobb eredményeket akarunk elérni."
A 24 esztendős és 23-szoros válogatott kapus egyéves szerződést kötött a DAC-Invitellel, s bár egy esetleges külföldi ajánlat esetén nem kizárt a távozása, ám Szuper úgy gondolja, hogy ezt az idényt mindenképpen az újvárosiakkal tölti majd, ugyanis - mint hangúlyozta - amit elkezd, azt szereti is befejezni. Az okokról szólva a játékos egyrészt az észak-amerikai profiliga, az NHL szüneteléséről - mint ismeretes, a klubtulajdonosok és a hokisok érdekvédelmi szervezete közötti bérvita miatt nem kezdődhet el október 13-án az idény - és az otthontól távol töltött hosszú évekről beszélt. "Nem tartom visszalépésnek, hogy Magyarországon folytatom a pályafutásomat. Az utóbbi években rengeteget fejlődött itt a hoki. Ugyancsak számított döntésemben, hogy most a válogatottnak is tudok segíteni, hiszen novemberben olimpiai selejtező, áprilisban pedig hazai rendezésű világbajnokság lesz."

Szuper Leventét az elmúlt években idehaza csak a válogatottban láthattuk, az elôttünk álló idényben viszont a DAC-Invitel szurkolóinak szerezhet örömöt a tôle megszokott bravúrokkal
Szuper Leventét az elmúlt években idehaza csak a válogatottban láthattuk, az elôttünk álló idényben viszont a DAC-Invitel szurkolóinak szerezhet örömöt a tôle megszokott bravúrokkal
Szuper Leventét az elmúlt években idehaza csak a válogatottban láthattuk, az elôttünk álló idényben viszont a DAC-Invitel szurkolóinak szerezhet örömöt a tôle megszokott bravúrokkal
Egyébként korábban arról volt szó, hogy Szuper Németországba, az Eisbären Berlinhez igazol, ám a lovaglóizom-szakadása miatt a szerződéskötés meghiúsult. Ebből a sérülésből még mindig nem épült fel, így pontosan nem is tudni, mikor védhet ismét magyar közönség előtt, bár az újvárosiak reményei szerint ez az idő gyorsan eljön. "Remélem, a jövő héten megkezdhetem az edzéseket. Nem szabad elkapkodni a visszatérést, nehogy megint megsérüljek. Hosszú még az idény" - magyarázta Szuper, aki abban is megállapodott a dunaújvárosi vezetőkkel, hogy az egyesület fiatal tehetségeit is segíti, amolyan Szuper-kapusiskola lesz tehát az Acélbikák otthonában.
Kőhalmi Tibor, a dunaújvárosiak klubigazgatója érthetően boldog volt, hogy a legismertebb és legsikeresebb magyar hokis náluk szerepel. "Levente hazatéréséből csapatunk és a válogatott is rengeteget profitál. Persze nem lehet egyetlen játékostól elvárni, hogy nyerje meg a bajnokságot, de az biztos, javultak az esélyeink az Alba Volánnal szemben" - fogalmazott Kőhalmi.
Szuper a ferencvárosi bajnoki cím után a német Krefeld Pinguine juniorcsapatában szerepelt, majd a következő szezont már az Ottawa 67's-nél töltötte, amelylyel 1999-ben megnyerte a kanadai juniorbajnokságot. 2000-ben lefoglalta játékjogát az NHL-ben érdekelt Calgary Flames, és ennek tartalékegyüttesével, a Saint Johnnal 2001-ben ugyancsak bajnok lett. 2003-ig a Calgary tízszer nevezte be NHL-es mérkőzésre, azonban egyik alkalommal sem jutott tovább a cserepadnál. Közben azért felkészülési találkozókon bizonyíthatott. Tavaly a szintén profiligában szereplő St. Louis Blueshoz igazolt, de ott is csak a két tartalékgárdában, a Worchester IceCatsben és a Peoria Rivermenben játszott. Szuper a magyar válogatottal szintén szép sikereket ért el: vezérletével jutott fel a csapat 1998-ban a C-csoportból a B-be, majd 2002-ben a hazai rendezésű vb-n csupán egyetlen győzelem választotta el a nemzeti csapatot, hogy a világ legjobbjai közé kerüljön.
Ne feledjük: jövő tavasszal ismét idehaza, ezúttal Debrecenben lesz a divízió-1-es világbajnokság, amelyen a jelek szerint - miután az elmúlt évekkel ellentétben ezúttal nem lesz kérdés, hogy elengedi-e a klubja a vb-re - ismét Szuper nevével kezdődhet a magyar válogatott összeállítása…
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik