Kapusta visszatérne

Mennyivel természetesebbnek tűnik mondjuk az, hogy Dusan Kapusta a Dunaferr, esetleg a Dunaújvárosi AC szakvezetője, vagy mondjuk a magyar válogatott szövetségi kapitánya.
Persze nem véletlenül. Három év bizony nagyon hosszú idő, a szlovák szakember ennyi idő alatt a magyar hoki részévé vált: sokan megkedvelték, és bizonyára akadtak olyanok is, akiknek valamiért kevésbé volt szimpatikus, számtalanszor előfordult, hogy a szurkolók – különösen az újvárosiak – legszívesebben a vállukon vitték volna ki a csarnokból, máskor meg éles hangon kritizálták megkérdőjelezvén valamely szakmai döntésének helyességét. Abban viszont vélhetően mindenki egyetértett, hogy a magyar jégkorongsport meghatározó figurájává vált, s Dusan Kapustának (is) hatalmas szerepe van abban a látványos előrelépésben, amely a hazai hoki elmúlt három évét jellemezte. Most azonban búcsúzik. Visszatér hazájába, hogy ősztől otthon dolgozzon, ám mint mondja, e búcsút semmiképpen sem tekinti véglegesnek: szíve szerint néhány esztendő múltán visszatérne, feltéve, ha hívják. Ami az esetleges újrázást illeti, rajta tehát semmi sem múlik.
– Ôszintén mondom, nagyon jól éreztem magam Magyarországon – magyarázza az immár exkapitány Kapusta. – Szép éveket töltöttem Dunaújvárosban, ahol szeretettel fogadtak, jó emberek vettek körül. Azt pedig óriási megtiszteltetésnek tartom, hogy miután két évig Jan Jasko mellett segítőként dolgoztam a válogatottnál, én lehettem a szövetségi kapitány. Ezúton is szeretném megköszönni a bizalmat és azt, hogy az utóbbi három év számtalan emlékezetes pillanatának részese lehettem. A búcsúért, a magyar–kanadai meccsért és azért, hogy a sajtótájékoztatón Joel Quenneville mellett ülhettem, külön is hálás vagyok.
– Melyik volt az itt töltött idejének a legemlékezetesebb momentuma?
– Tudja, amikor most a Budapest Sportarénában a bemutatásnál hozzám értek, a hangszórókból szólt, hogy "a magyar válogatott szövetségi kapitánya Dusan Kapusta", és csaknem kilencezer ember éljenzett, tapsolt, az nagyon megható, csodálatos pillanat volt. ---- – De azért nem csak szép emlékei voltak…
– Akadtak gondok is, de ennyi idő alatt ez természetes. Ám inkább a szépre emlékezem, annál is inkább, mert abból sokkal több jutott nekem.
– Van, amit mai fejjel másként csinálna?
– Az első és talán a legnagyobb hibám az volt, amikor úgy gondoltam, idegenlégiósok nélkül is felvehetjük a versenyt a fehérváriakkal. Most már tudom, hogy nem szabad csak hazai játékosokra építeni egy élcsapatot, mert az sajnos kevés. A magyar hokisok ugyan jók, de kevesen vannak, mindenképpen kellenek melléjük a külföldiek.
– Az elmúlt két évben ez döntött az Alba javára a Dunaújvárossal szemben?
– Szerintem igen. Mind a két együttesnek van egy-egy nagyon jó, magyar játékosokból álló ötöse, ami a válogatott szempontjából sem hátrány. Persze ezen túlmenően is vannak tehetséges játékosok, de sajnos ettől még mindig rendkívül szűk az elit.
– A pletykák szerint nem minden játékossal volt felhőtlen a viszonya…
– Maximalista ember vagyok, s előfordult, hogy ez nem mindenkinek tetszett. Azt például nehezen tudom megemészteni, ha valaki az edzéseken csak nyolcvan százalékot teljesít, mert az kevés. Csakis százszázalékos koncentrálással, munkával lehet felkészülni az előttünk álló meccsekre, és ezt az igazán profi játékosok tudják is. Nálunk nem mindenki tartozott ebbe a kategóriába.
– Ezért maradt ki például a világbajnoki keretből két dunaújvárosi játékosa, Orsó és Erdősi?
– Tudom, a kisebb csalódást jelentő negyedik hely után sokan támadtak a döntésem miatt, de én továbbra is fenntartom azt, amivel indokoltam a kimaradásukat: nem voltak olyan formában, hogy helyük lehetett volna az Oslóba utazó válogatottban. ---- – Eperjesen mit várnak öntől?
– Jelenleg a szlovák első osztályban szerepel a csapat, a cél az Extraligába jutás. Kétéves szerződést kötöttünk, és nagyon remélem, hogy ezen idő alatt sikerül ezt elérnünk.
– Esetleg magyar játékosokkal?
– Lehet.
– Tervezi, hogy visz magával valakit?
– Ezen még nem gondolkoztam. De abban egészen biztos vagyok, hogy Ladányi és Tokaji tökéletesen megállná a helyét Szlovákiában, akár még az Extraligában is.
– Ôk voltak a kedvencei?
– Nem tagadom, nagyon jó volt velük dolgozni, kiváló, tehetséges játékosnak tartom mindkettőt.
– Most, hogy már alaposan kiismerhette a magyar hokit, mit gondol: mi lehet ennek a generációnak a legnagyobb dobása?
– A legjobb magyar hokisok ideális korban vannak, többségük huszonnyolc év körüli. Egységes, jó válogatottat alkotnak, és akad néhány feltörekvő tehetség is. Ám az baj, hogy még így is kevesen vannak, a többségnek bérelt helye van a csapatban. Ha sikerülne még néhány fiatal hokist felhozni, akkor akár az A-csoportban is lehetne gondolkozni. A szlovénoknak már többedszerre sikerült feljutniuk, pedig az Interligában látszik, nincsenek sokkal a magyarok előtt. Szóval nem tartom reménytelennek az A-csoportot.
– Látjuk még magyar pályán?
– Biztosan. Az tervezem például, hogy augusztusban az Eperjessel ide jövök edzőtáborozni és felkészülési meccseket játszani. De szerintem, amikor időm engedi, átugrom, és megnézek egy-egy rangadót is. ---- – És edzőként?
– Fontos volt számomra ez a három esztendő. A szakmai önéleterajzomban kiemelt helyet kap majd, hiszen volt itt kupagyőztes és bajnokcsapatom, két évig másodedzőként, egy évig pedig szövetségi kapitányként dolgozhattam a válogatottnál. Nagyon remélem, hogy ez csak átmeneti váltás lesz az életemben, és néhány év múlva visszatérhetek még edzőként is Magyarországra. Persze csak akkor, ha hívnak, ha szívesen látnak majd.
– Elképzelhetőnek tartja, hogy ez nem történik meg?
– Ôszintén szólva, erre most gondolni sem szeretnék… ---- –Olaszország 4–2 (2–0, 2–0, 0–2)
–Szlovénia 3–5 (0–2, 3–2, 0–1)
–Lengyelország 1–1 (0–0, 0–0, 1–1, 0–0)
–Szlovákia 4–2 (1–1, 2–1, 1–0)
–Hollandia 3–3 (1–0, 1–3, 1–0, 0–0)
–Fehéroroszország 3–6 (3–3, 0–2, 0–1)
–Olaszország 1–1 (0–0, 1–1, 0–0, 0–0)
–Hollandia 5–4 (2–1, 2–0, 0–3, 1–0)
–Szlovénia 2–4 (1–2, 0–1, 1–1)
–Kanada 4–5 (2–1, 2–2, 0–2)
–Fehéroroszország 1–5 (0–1, 1–1, 0–3)
–Lengyelország 5–5 (1–4, 3–1, 1–0, 0–0)
–Horvátország 14–4 (5–1, 5–2, 4–1)
–Lengyelország 2–5 (2–1, 0–2, 0–2)
–Lengyelország 3–5 (1–3, 1–2, 1–0)
–Nagy-Britannia 5–3 (1–1, 1–0, 3–2)
–Belgium 6–4 (3–2, 1–2, 2–0)
–Norvégia 4–6 (3–2, 0–0, 1–4)
–Fehéroroszország 1–7 (1–2, 0–1, 0–4)
–Hollandia 4–4 (2–1, 1–1, 1–2)
–Kanada 2–9 (0–4, 1–2, 1–3)
Összesen: 21 6 5 10 77–90

Dusan Kapusta eredményei
Dunaújvárosban
2001–2002: bajnok, Magyar Kupa-győztes, Kontinentális Kupa második forduló
2002–2003: bajnoki ezüstérmes, Magyar Kupa-győztes, Kontinentális Kupa harmadik forduló
2003–2004: bajnoki ezüstérmes, Magyar Kupa-győztes, Kontinentális Kupa második forduló