Kizzadták a két pontot

SZŰCS MIKLÓS jelenti OslóbólSZŰCS MIKLÓS jelenti Oslóból
Vágólapra másolva!
2004.04.13. 22:19
Címkék
Tessék mondani, miért kell a magyar válogatottnak minden meccset 01-ről indítania?
A kérdésre a választ sürgősen meg kellene találni, mert a szerdai szünnap után csütörtökön este a házigazda norvégok ellen lépnek pályára a mieink, s ott már biztosan nem fér majd bele az ilyesfajta kókadt kezdés. A britekkel szemben még csak-csak kihúzták Ocskayék a 4. percig, az előzetesen ha nem is lesajnált, de mindenképpen könnyebb ellenfélnek tartott belgák viszont 28 másodperc elteltével felavatták Budait: a kimondhatatlan nevű (leírni sem könnyű…) Schuchewytcsh nem túl erős lövése landolt a jobb sarokban. Ami tehát nem sikerült nekik az első napon a fehéroroszokkal szemben 60 perc alatt (10–0-ra gázolt át rajtuk a feljutásra ácsingózó exszovjet alakulat), arra a szunyókáló magyar védelem díszkísére-tében elegendő volt nem egészen fél perc…
Újabb 34 másodperc elteltével Ladányi a maga módján helyretette a dolgokat, ám ahelyett, hogy ettől kezdve csak strigulázni kellett volna a magyar gólokat, újabb belga találat következett: a 7. percben Lootens a kék vonalról lőtte ki félmagasan Budai mellett a bal sarkot.
Érthetetlen rövidzárlat…
Az ellenfél a maga módján rendkívül lelkes volt, míg a mieink csak keresték a lyukat a védelemben. A 14. percben aztán kettőt is találtak (előbb emberelőnyből Horváth lőtt szép gólt, majd 28 másodperc elteltével Hoffmann emelt közelről a bal felső sarokba), s így a harmad végére azért csak meglett az elejétől fogva természetesnek hitt előny. Igaz "sovánka", de legalább megvolt, mert a második játékrész végére ennyi sem maradt.
Igen kérem, ha hiszik, ha nem, tovább folytatódott a mélyrepülés…
Pedig a játék képe korántsem ezt tükrözte, a játékrész első felében csak akkor jöttek ki a belgák a saját harmadukból, amikor tilos felszabadításra ütötték a korongot, ám hiába volt a fölény, Steylen mindent védett.
És ez nem volt kevés…

Míg az első húsz percben 15:5, a másodikban 21:7 volt a lövési arány, ami ugyebár összesítve 36:12-t jelent, a második szünetre mégis 4–4-es döntetlennel mentek pihenni a csapatok. Ráadásul úgy, hogy Ocskaynak a 38. percben lőtt góljával már csak egyenlíteni sikerült, mert azt megelőzően a belgák kétszer is kihasználták az emberelőnyüket: mindkétszer Peterdi ült a büntetőpadon, s előbb Raekelboom, majd pedig Schuchewytcsh kotorta be a Budairól kipattanó korongot a kapuba.
Hogy mindeközben hol voltak a védők?
Jó kérdés…
Miként az is, miért kellett feltétlenül az utolsó harmadra hagyni a döntést. Igaz ugyan, hogy az idő előrehaladtával mind fáradtabbak lettek a belgák, ám nem kizárólag erre kellett volna bazírozni. Most már mindegy, a lényeg, hogy a befejező játékrészben Palkovics két villanásával – az elsőnél Ladányi zseniális passzát verte be a jobb sarokba, a másodiknál pedig egy fantasztikus csel után hanyattvágódó védő mellett elszáguldva lőtte be a szólót – végül is papírforma-győzelem született, ám jobb, ha ebből a 60 percből a csütörtöki norvégok elleni összecsapás előtt a 6–4-es végeredményen túl semmi másra nem emlékezünk.
Hacsak arra nem, hogy hogyan nem szabad egy meccset elkezdeni… ---- M ---- &
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik